A következő élő közvetítés része A Fidesz a 2018-asnál is nagyobb győzelmet aratott, Márki-Zay elismerte a vereséget, a Mi Hazánk bejutott a parlamentbe

Dúró Dóra nyilatkozott a pártja oldalát ért kibertámadásról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Mint arról a délelőtt folyamán beszámoltunk, a Mi Hazánk Mozgalom közleményben jelezte, hogy összehangolt, egyre fokozódó DDoS terheléses kibertámadás miatt szombat este óta elérhetetlen a párt honlapja. Ezzel kapcsolatban adott ki most újabb közleményt a párt elnökhelyettese.

Dúró Dóra az MTI-nek azt mondta, A Fidesz háborút indított a Mi Hazánk megfojtására, közben pedig a Facebook is példátlan módon letörölte az országos listát állító párt oldalát, néhány kisebb vállalkozó azonban kitart mellettük, és a Magyarok Világszövetségének székházára is kikerülhetett egy több emelet magas épülethálója a Mi Hazánk Mozgalomnak.

A politikus szerint a sok alternatív megoldásnak köszönhetően hiába indítottak a kormányközeli médiacégek összehangolt támadást a Mi Hazánk ellen, és még azt is hozzátette, hogy az utolsó mérések mindegyike azt vetíti előre, hogy lesz képviselőjük, aki mandátumhoz jut a nap végén.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik