Eldőlt a választás?
Nem.
Orbán Viktor március 15-i beszédét hallgatva nem volt olyan érzése, mintha a miniszterelnök már így számolna? Egyebek mellett azt mondta, hogy sohasem néztek még ki ilyen jól, az ellenzék üstököse már földbe csapódott kődarab, nem oda Pest sem: mintha győzelmi beszéd lett volna.
Nekem az ellenkező érzésem volt. A beszéd első tíz percén nagyon meglepődtem. Az inkább bizonytalanságot, mint magabiztosságot sugárzott. De ezek szubjektív érzések, érdemesebb a tényekből kiindulni. Azt nem tudom, hogy a kormányfő mit gondol, de hogy olyan számok vannak előtte, amik bizakodásra adnak okot, az szerintem igaz. Mindenkitől ezt hallom, még az ellenzéki oldalon is ilyen adatokról beszélnek. Vagyis akár magabiztos, akár bizonytalan, a számok alapján van oka a bizakodásra.
Három héttel a kezdete után az már megmondható, hogy az orosz–ukrán háború mennyit fordított az itthoni esélyeken?
Nem.
A Facebookon mégis arról írt, hogy a háború alapvetően változtatta meg az erőviszonyokat.
A tematikát, a politikusok gondolkodását és helyzetét biztosan megváltoztatta. Az alapkérdés azonban mindig az: mi van a választók fejében? Az látszik, hogy a háború milyen más pályára állította a kormányoldalt és az ellenzéket egyaránt. De egy olyan országban, amelyben ennyire polarizált a két tábor, ahol ennyire lehetetlennek tűnik a dezertálás, ahol alig tudunk valamit arról, miként gondolkodnak azok, akik nincsenek benne e két táborban, felelőtlenség lenne azt gondolni, hogy hatalmas változást indított el. Ha mégis, ennek az irányáról semmit sem tudunk. Nyilván elképzelése mindenkinek van: én is azt gondolom, hogy az első időszakban, amikor legerősebb a bizonytalanság, a biztonságvágy pedig mindennél erősebb, a kormányoldal erősödik. Csakhogy még ez sem mindig és mindenhol van így. Azaz kivárnám már ezt a rövid időt az eredményhirdetéssel.
A háború úgymond gyakorlati részére a béke és a biztonság a kormányzati válasz, ám van itt egy eszmei dilemma is. Orbán a beszédében úgy említette meg sokadjára Soros Györgyöt, hogy Vlagyimir Putyin neve nem hangzott el. Pedig sokszor nekifutott az ügynek azzal, hogy beszéljünk a háborúról. Jól látjuk, hogy a kormányfő mindenáron el akarja kerülni, hogy a háború értékdimenziójáról beszéljen?
Ez tény, és ezt a szándékot nemcsak ebben a beszédben, de az utóbbi hetek más megszólalásaiban is tetten érhettük. A kérdés tehát az: a Fidesz és Orbán Viktor miért nem beszél Putyinról, a háború felelőseiről? Erre két magyarázat van. Az egyik az esetleges elköteleződés, a korábbi politikából fakadó kényszerek sora. A másik, és a Fidesz esetében ezt tartom valószínűbbnek, a saját szavazók nyugalmának megőrzése. Ez ugyanis az első olyan komoly téma, amely keresztbe metszi a Fidesz-tábort. Eddig világos volt, hogy amit a kormánypárt képvisel, az találkozik azzal, ahogyan a többség gondolkodik. Ez a konfliktus viszont nagyon gyorsan jött, ilyen hirtelen nem lehet megváltoztatni a tábor gondolkodását. Saját beszélgetéseimben is tapasztalom, hogy a fideszeseknél együtt él két narratíva: az egyik, hogy Oroszország az agresszor, a másik, hogy nem az oroszok tehetnek a konfliktusról, mi több, még drukkolunk is nekik a háborúban, hogy mielőbb nyerjék meg. A miniszterelnök minden ehhez hasonló esetben azt a stratégiát követte, hogy időt adott a szavazóknak, puhán, lassan, fokozatosan változtatta az álláspontját. Most is ezt látjuk.
De most tízegynéhány nap van a választásig, miközben érkezhetnek egyre keservesebb és véresebb képek Kijevből, így egyre nagyobb lehet a nyomás, hogy mondja el, mit gondol az agresszióról, Putyinról.
Ezért mondom azt, hogy ez régen tapasztalt nehéz helyzet a Fidesznek. Készültek valamire, ahogyan minden választás előtt, még ha ezúttal nem is volt olyan komolyan felépített narratívájuk, mint a korábbi kampányokban, de a kalkulálható elemeket jól gondolták át. Csakhogy nagyot változott a helyzet:
készülhettek birkózásra, ám a hajrában kiderült, hogy ökölvívásban rendezik a meccset. Látszik persze, hogy ebben is jók, sőt az sem kizárt, hogy ebben még jobban megverik az ellenfelet, de nem erre készültek.
Kívülről nézve ez nagyon bonyolult probléma lehet a Fidesznek: az identitásuk alapja az antikommunizmus, a diktatúra elleni lázadás, a rendszerváltás idején Orbán hazaküldte a szovjet katonákat, a 2000-es évek végén értékalapon állt szemben az oroszokkal, majd jött a fordulat, és egyre közelebb került a putyini Oroszországhoz, amely most háborút indított egy szuverén, Magyarországgal határos, részben magyarok lakta országban. Ebben a helyzetben belefér, hogy Orbán kerülgeti az érdemi beszédet?
Mi az alternatíva? Az egyértelmű állásfoglalás. Ez sokkal inkább okozhatná a szavazói elbizonytalanodását. Nyilván mobilizációs problémák így is adódhatnak, de egyszerűen nincs olyan veszély, hogy választók jelentős számban átszavaznak emiatt a túloldalra. A Fidesz elmondott már mindent, amit akart, kicsit olyan is lett a kommunikációja, mint az LMP-é volt 2010-ben: mindenki belehallhatta, amit akart. Ebben a nehéz helyzetben ez volt a lehető legjobb választásuk.
Ebből világos, hogy belpolitikai kényszer nem készteti értékválasztásra Orbánt. Ugyanakkor látványosan kettétört az üzletelős, érdekalapú politika, amit építgetett: külpolitikai kényszer sem lehet rajta, hogy lépjen?
Két kényszer, igazodási pont lehet: a Nyugat és Oroszország. Úgy látom, hogy a nyugati elvárásokat többé-kevésbé teljesítette a kormány.
A nagyobb problémát az orosz kapcsolatokban látom, és a Fidesznek is ez okozhatja a nagyobb fejfájást. Ott lehetnek olyan tudatosan vállalt kötöttségek, amelyek most fájdalmat okoznak. A magyar politikai, gazdasági elit az elmúlt tizenkét évben nagyon közel került az oroszokhoz.
Nem néhány kimondott mondat, megszavazott szankció okozza az igazi nehézséget, hanem annak a realizálása, hogy vége van annak, amit nagyon hosszú ideig alakítottak, amiért nagyon sokat dolgoztak. Nagyon sokan nagyon sokat építettek erre a viszonyra. Az üzleti kapcsolatok elszakítása sok újratervezést hoz majd magával.
Korábbi interjúnkban beszélt a hatalomgyárról, amelyet a Fidesz működtet. Most kitört egy háború, amire a kormányfő nem számított. Ilyenkor a miniszterelnök megérzései, tapasztalatai, esetleg a Moszkvához fűződő viszonya alapján megy előre a párt, vagy működni kezd a mögöttes infrastruktúra, most időt nyernek, mérni kezdik a közhangulatot, majd előállítják a megoldást, a politikai terméket?
Ezúttal a Fidesz egész kampánystratégiája a kivárásra épült. Az elejétől úgy láttam, hogy szemben más kampányokkal a Fidesz most arra az álláspontra helyezkedett, hogy megvárja, mit lép az ellenzék, majd arra keresi a válaszát. Márki-Zay Pétert eleve kockázatosabb, kiszámíthatatlanabb jelöltnek látták, és amióta befutott, egyértelműen reaktív kampányt folytattak. Megvárták, mit mondott, milyen irányokat keresett az ellenzék listavezetője, majd arra építették a saját narratívájukat. A háborúval kapcsolatban is ugyanez a taktika érvényesült: kivárták, amíg kaptak muníciót. Nem is kellett sokáig várni. Nem biztos, hogy Orbán békegalamb-szerepe már az első pillanatban megvolt, de ez mutatja, az ellenzék mekkora ziccert hagyott ki. Tegyük fel, azzal áll elő, hogy a válsághelyzetben – nyilván csak látszólag – felfüggeszti a kampányát, mert nemzeti egységre van szükség, a felelősségkeresés maradjon a háború utánra, ilyen helyzetben a politikai erőknek össze kell tartaniuk, Márki-Zay Péter pedig találkozót kezdeményez Orbán Viktorral. Ha ezt a helyzetet előállítják, a Fidesz nem tudott volna békegalambként repkedni. Orbán nem találkozhatott volna az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, mert akkor maga mellé emeli, ha viszont elutasítja a békejobbot, akkor nem békegalamb többé.
Ez Márki-Zay Péter esetében felveti azt a kérdést: a stratégiád lehet-e ennyire különböző a személyiségedtől?
Igen, ráadásul olyan jelöltről van szó, aki maga dönti el, merre halad, nem érzi szükségét, hogy politikai mesterkedésbe fogjon, tanácsadók okosságaiba meneküljön. Noha szerintem az említett út hatékonyabb lett volna. Megint csak a példák: a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után Medgyessy Péter első javaslata az volt, hogy találkozzanak Orbán Viktorral. Gyurcsány is eljátszotta ezt 2008-ban a világgazdasági válság kitörése után. Nemzeti csúcsot hirdetett, ahová elhívta Orbánt, az ellenzék vezérét, aki kénytelen volt elmenni, két évvel az őszödi beszéd után kezet fogni a kormányfővel. Ez a technika ismert, meg is lepne, ha a DK-nak nem ez lett volna a taktikája ebben az ügyben.
A másik oldalon viszont ott van, hogy az ellenzék tíz éve építi az Orbán-Putyin szövetségről szóló narratíváját, amely szerint keletre, a szabadsággal szembe megyünk. És most az orosz elnök megfilmesítette azt, amiről annyit beszéltek: logikus ütni a vasat, nem?
Ez igaz lehet, de a március 15-i beszédben Márki-Zay Péter mégsem szánt sok időt erre.
A minap azt írta a Facebookon, hogy Orbán elveszíti az utcai harcos imázsát, hiszen az ’56-os hősökre sem az árstop miatt emlékezünk. Másik Orbánt látunk majd mostantól? Visszaugrani már nem lehet egy szerepbe?
Biztosan lehet, csak kevésbé lesz hiteles. Orbán önképe közelebb áll a szabadságharcos, kemény srác prototípushoz, mint a békeharcoshoz. Nem hiszem, hogy ennek örökre vége lenne, de azt állítom, hogy a mostani politikája döccenőket okoz majd. Ebből nem sok minden következik, még az sem, hogy veszteségeket szenvedne. Összefirkálódott a kép, ennyi.
Azért politikusnál fontos, hogy tiszta maradjon a kép, nem?
Fontos, de ezzel együtt Orbán most valószínűleg nem követett el hibát. Arra mozdult el, ami leginkább megfelel az emberek jelenlegi elvárásainak.
Ez azt jelenti, hogy az ilyen rendkívüli helyzetekre való reagálás képessége különbözteti meg a kormány és az ellenzék oldalán látható politikai tudást?
Ezzel az alapkérdésnél vagyunk. Elemezgetjük a politikai eseményeket, de közben tudnunk kell, hogy nem két egyforma képességű szereplő versenyez egymással, ez leginkább egy Puskás Akadémia–III. Kerületi TVE meccs. Annak, aki nem követné a hazai futball eseményeit: ebben az összevetésben a Felcsút nagyságrendekkel erősebb. A sokszor emlegetett erőforrás-különbségek mellett ide tartozik az is, milyen stábbal dolgozol, mennyire kialakítottak a politikai döntéshozatal formái, milyen tudásokat képesek becsatornázni a döntés előtt. Sok mindent hallottam arról, hogyan működik a döntéselőkészítés az ellenzéki stratégáknál, és az információk nem azt mutatják, hogy össze lehetne ezt hasonlítani azzal a professzionalizmussal, ahogyan a Fideszben politizálnak.
Profik játszanak amatőrökkel.
Egyáltalán döntéseket látunk az ellenzéki oldalon minden esetben? Amiből a Fidesz bekeretezte az ellenzék úgymond háborúpárti álláspontját, az Márki-Zay Péter Partizán-interjújának egyik, inkább esetlegesnek ható válasza volt.
Egy háborús helyzetben nem lehet úgy elmenni egy interjúra, hogy nincs meg a kész válaszod a kulcskérdésekre. De valószínű, hogy Márki-Zay Péternek ez a működési módja.
Voltak korábban olyan párhuzamok, amelyek Donald Trumphoz hasonló jelenségként írták le őt. Hiszen az előválasztás időszakában bármit mondhatott, nem kellett érte úgy fizetnie, mint a többi politikusnak.
És még most sem tudjuk, beválik-e ez a működés. Az semmit nem jelent, hogy a stabil ellenzéki szavazók elégedetlenek Márki-Zay Péterrel, hiszen ők úgyis az ellenzéki listára szavaznak. A kérdés az, hogy a bizonytalanok hogyan reagálnak erre a politizálásra. A Trump-jelenségnél azt láttuk, hogy minden befolyásos véleményvezér röhögött rajta, a meghatározó orgánumok elmondták mindennek, ám a szavazók jó részénél működött, amit csinált. Nem tartom kizártnak, hogy a Márki-Zay jelenségben van olyasmi, amit most nem látunk tisztán. Én már az előválasztási sikerét sem értettem, ezért is vagyok most óvatosabb másoknál. Napokba telt, amíg próbáltam értelmezni, mi történhetett. Ehhez azt a módszert választottam, hogy elkezdtem nézni a közösségimédiás megszólalásait. Nem állítom, hogy megfejtettem, mitől hatott tömegekre, de azt már tudom, hogy van valami, amit nem értek.
De Márki-Zay vonzásképességét akkor még nem rombolták politikai gépágyúval.
Ez kétségtelen. Csakhogy személyes beszélgetéseim is arra utalnak, hogy sok választó még csak nem is hallott azokról az esetekről, amelyeket mi hosszan elemezgetünk az esélyek szempontjából. Egy réteg csak ezekben a hetekben kezd el figyelni, most nézi meg a kínálatot. Kiszámíthatatlanabb a választás annál a magabiztosságnál, ami kiolvasható a kutatásokból. Ettől függetlenül azt tartom papírformának, hogy a Fidesz nyer. De nem a mutatott teljesítmény, hanem a fundamentumok miatt. Megint csak: profik játszanak amatőrökkel. Azaz még inkább: a cinikusok a hisztérikusokkal. Az ember pedig hajlamos azt gondolni, hogy a cinikus és a hisztérikus vitáját mindig a cinikus nyeri. Bizonytalanság azért van bennem, mert sokszor történt már olyan, amit nem láttunk, nem éreztünk, és
Márki-Zay Péter továbbra is szabálytalan alak a magyar politikában. A szabálytalanok pedig vagy nagyon elbuknak, vagy nagy meglepetést okoznak.
Ő hangsúlyozza is, hogy nem bukott még választást, és mivel nem akarunk sebekben turkálni, hogy ön teniszben mennyiszer bukott Márki-Zay majdani ellenfelével szemben, inkább azt kérdezzük: Márki-Zay vagy Lázár nyer?
Összesen egy mérkőzést játszottam Lázár Jánossal, és bár teniszben nincs ilyen eredmény, az döntetlenre végződött. Na, de Hódmezővásárhely: ismerem valamennyire a számokat, azok komoly Fidesz-előnyt mutatnak.
Lázár az egekbe is emelte a tétet: azt mondta, hogy befejezi politikai pályafutását, ha vereséget szenved. Ez adrenalinigény? Vagy miért mond ilyet egy politikus, aki egy nap Magyarország miniszterelnöke akar lenni?
Talán éppen ezért. Neki nem alternatíva, hogy veszít, és a Fidesz listájáról bekullog a parlamentbe. Annál jobb vereség esetén alámerülni, majd egy adott pillanatban visszatérni. Éppen azért tehet így, mert nem adta föl a nagy terveit.
De ha nyer, akkor hozzájárul a Fidesz győzelméhez, hiszen az a legkevésbé valószínű verzió, hogy Márki-Zay kikap odahaza, ám miniszterelnök lesz.
Nem így látom. Ha megnézzük a választókörzetek rangsorát, Hódmezővásárhely abban a részben van, ami közelebb áll a Fideszhez, még ha billegőnek is szokták mondani. Szerintem e mandátum nélkül is nyerhet az ellenzék, azaz előfordulhat, hogy Márki-Zay otthon kikap, de országosan meglepő eredményt ér el. Ráadásul ő alig tud a helyi kampányára koncentrálni, miközben Lázár János fölszántja a pályát, és ahogy figyelem, be is állította magát úgy, mint aki elnyomott, üldözött pozícióból küzd, és óriási ellenszélben kell kampányolnia.
Mintha ezt csinálná Navracsics Tibor is…
A számok alapján talán kevésbé sikeresen. Persze az egy sokkal rosszabb választókerület a Fidesz szempontjából.
Olyannyira, hogy a 2018-as fideszes jelölt számai nem adtak okot a bizakodásra, így az egykor a Juncker-bizottságban tevékenykedő, már-már hazaárulónak bélyegzett politikusát kellett a Fidesznek csatasorba állítania. Mi történik a kormányoldalon, hogy egyre több, egyszer már félretett, de kormányzati tapasztalattal bíró politikus tér vissza Stumpf Istvántól Navracsicsig?
Ennek nem elvi, hanem praktikus okai lehetnek. Amikor a döntések megszülettek, annyira kiélezettnek látszott a helyzet, miközben annyira fontos ez a választás, hogy a belső ellenfelet is a lehető legközelebb kell tartani. Folyamatosan munkával kínálják meg a Fideszben azokat a politikusokat, akik szembefordulhatnának a vezetéssel. A legjobb dolog egy ilyen választáson nehezen nyerhető körzettel megfuttatni őket. Ez okos kamarillapolitika.
Navracsics miért megy ebbe bele? Volt EU-biztosként mit tud nyerni ő, akár ha megválasztják a billegő tapolcai körzetben?
Sokat. A reputációja sokat erősödhet a Fideszben, ha egy ilyen nehéz terepen mandátumot szerez. Ugyanez igaz Lázár Jánosra, aki az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét verheti meg. Az nagyon komoly politikai tett lenne.
Lázárnál úgy is tűnik, mintha elő lenne már készítve neki egy vidékfejlesztési portfólió, sikerével visszatérhet a kormányba a tékozló fiú, ebben jól látszik Orbán kamarillapolitikája. De Navracsics már túl van pályája csúcsán: volt frakcióvezető, majd miniszter, majd EU-biztos, most meg izzadhat a mandátumért Tapolcán.
Gondolja, ő is így értelmezi, hogy túl van pályája csúcsán?
Tehát ő is lehet még miniszterelnök vagy például egy kevésbé Putyin-párti külpolitika nemzetközi megjelenítője?
Azért van még egy szempont, ami közben merülhetett fel a nevezettek reaktiválásával kapcsolatban.
Kutya nehéz kormányzás jön. Olyan nehézségek merülnek majd fel az unióval való tárgyalások során, akár más ügyekben, amelyeknél okkal vetődik fel, hogy olyan harcedzett, bizonyított emberek kellenek, mint például Lázár János.
Ezek szerint akkor a 2018 óta folyó luxuskormányzás volt abban az értelemben, hogy Orbán megengedhette magának a legjobbjai padoztatását?
Így.
Még azt is felvetette egy bejegyzésében, hogy olyan nehéz időszak jön, amiben az is kérdés: megéri-e nyerni?
De nem írtam azt, hogy bárki is vereségre játszik. Mindenki nyerni akar, még ha nem is olyan rossz alternatíva a vereség.
Egyik oldalnak sem?
Mindkét oldalon óriási kockázatok vannak. Ha az ellenzék veszít, sokan lesznek, akik pályájuk utolsó választásán indultak el. De nem általában az ellenzék veszít majd, hanem az ellenzék bizonyos részei, és lesznek, akik nyernek.
Dezintegráció vagy integráció következne a vereség után?
Is-is. A hosszútávú kényszer a pártok számának a csökkentése, az integráció, ám az is lehet, hogy új szereplők jelennének meg az ellenzéki térfélen. De gondoljuk végig azt: milyen helyzet alakulna ki, ha a jelenlegi jóléti-osztogató kormányzati politikát követően hatalomra kerülne a hatpárti ellenzék? Minden olyan beszélgetőpartnerem, aki közel van a tűzhöz, és gondolkodik erről, azt mondja, hogy
olyan két év következik, amilyet még nem láttunk. Messze felül fogja múlni a nehézségek tekintetében a 2008 utáni időszakot – külpolitikailag is, de döntően gazdaságilag.
Ezt kezelni, miközben a Fidesz azt mondhatja, hogy bezzeg amíg mi voltunk hatalmon, milyen jól ment minden, szinte lehetetlen. De a Fidesznek sem lesz könnyű dolga, ha győz, és mindenki azt a kérdést teszi fel, hogy marad-e a benzinárstop, marad-e a 25 év alattiak adómentessége és így tovább. Ebből kiindulva 2022 áprilisa után kényelmes lesz az ellenzéki pozíció.
2006-ban az MSZP-SZDSZ a választási győzelem után szinte rögtön visszavonta az adócsökkentést és megszorításokról döntött. Ebből alighanem a Fidesz is tanult.
Ez egészen biztos.
De vajon az unortodox válságkezelés, például a multik adóztatása megint elég lehet, mint 2010-től, vagy ennél sokkal nagyobb a baj? Mert akkor az emberek mégis csak úgy érezhetik, hogy megint átverték őket a kampányban.
Szerintem sokkal nagyobb a baj, de Orbán Viktor biztosan nem fog őszödi beszédet tartani, nem kínálja majd tálcán a saját fejét, és nem fogja megszorításnak nevezni a megszorítást, hanem megpróbálja majd politikai termékként eladni.
Biztosan lesz kommunikációs megoldás, narratíva erre a helyzetre is, például részben okolható lesz érte a háború. De ha valósak a szakértői, elemzői várakozások, amikről beszéltem, akkor az embereknek le fog esni, hogy másról van szó, mint amit korábban hallottak, és az okoz majd politikai károkat.
Ha így van, miért ilyen fontos a Fidesznek győzelem? Irdatlan pénzt ölnek bele, Orbán az életük legfontosabb csatájáról beszélt, miközben abból, amit ön mond, következhetne, hogy bukjon csak bele az ellenzék egy-két év alatt a válságkezelésbe, majd utána visszajövünk.
Ilyen logika nincs a politikában – a Fideszben pedig végképp nincs. Náluk az a felfogás, hogy ha ég a ház, akkor is jobb a házban aludni, mint…
A börtönben.
Vagy a szabad ég alatt a csatornában. Mert azt gondolják, hogy majd eloltjuk a tüzet, ennél nehezebb feladatot is megoldottunk már.
De ön szerint nem.
Szerintem nem.
Másfelől nem lehet evidenciaként kezelni, hogy ha az ellenzék belebukik is az elkerülhetetlen megszorításba, utána a 12 év elteltével megbukó Fidesz tér vissza a hatalomba. Okozhat károkat, ha közben a rendőrség vagy a NAV az eddiginél nagyobb elánnal veti bele magát bizonyos ügyek felgöngyölítésébe, ami fájdalmas lehet a jelenlegi kormánypártnak, és az ellenzék akár úgy is magával ránthatja a Fideszt, ha azt mondja, hogy Orbán kormányzása vezetett ehhez a gazdasági helyzethez.
Egyetértek. A legnagyobb kockázat elveszíteni a hatalmat. Mert van mit vesztened, és sosem lehetsz biztos abban, hogy mi történik utána.
Persze igazán nagy veszély az lenne egy ilyen helyzetben, ha lenne még valaki a parlamentben a hatpárti összefogáson és a Fideszen kívül, aki megerősödhet. Ön szerint lesz?
Szerintem nem. A Mi Hazánknak több esélyt adok, mint a Kétfarkú Kutya Pártnak, amelyik most a kampányban kevésbé látszik, mint előtte.
Talán ők tényleg szívesebben veszítenek, mint kerülnek be, és lesznek esetleg a mérleg nyelve egy ilyen válságos időszakban.
Lehetséges. Mindenesetre láthatatlanná váltak, és így nagyon nehéz bejutni a parlamentbe. A Mi Hazánk sokkal aktívabb, és jó irányokban is keresgéli a megkülönböztető jegyeit, csak nincs szerencséje. A Covid lekerült a napirendről, és a háborúval kapcsolatban is könnyebb dolguk lenne, ha a Fidesz az egyensúlyozás helyett beleállt volna az oroszellenes, nyugati álláspontba, akkor nyílhatna előttük tér, hogy a kormánypárttól vadásszanak szavazókat. Így inkább érzem azt, hogy az ötszázalékos küszöb túl magasan van nekik, a Kutya Párt pedig messze van tőle.
A választási matematika alapján kimondható, hogy bármelyikük, pláne mindkettőjük bejutása rossz lenne az újraválasztott Fidesz számára?
Alapvetően igen, de nem mindegy, hogy ki helyett szerez mandátumot egy-egy Mi Hazánk-os. Ha Márki-Zayéktól vesz el, és patthelyzet van, vagy nagyon szűk többsége van csak a Fidesznek, akkor az növeli a mozgásteret, ha nem csak a két nagy tömb képviselői ülnek ott a parlamentben. Szerintem úgy is lenne a Fidesznek mozgástere egy-egy képviselő megnyerésére, ha csak a hatpárti ellenzéki szövetség tagjai kerülnek be rajtuk kívül, de még több esély van bárkit átcsábítani, ha a Mi Hazánk is bejut.
Most az látszik, hogy a háború minden mást kitakar, még a zuglói szocialisták a kampányra bekészített korrupciós ügyét is. Átütheti valami ezt a falat? Például egy Borkai-ügyhöz hasonló botrány, amire többen számítanak?
Kulcskérdés, hogy véget ér-e a háború április 3. előtt. Amíg tart, addig sokkal nagyobb tere van az érzelmi reakcióknak, ha vége, akkor más megfontolások is előtérbe kerülhetnek. Úgy tapasztalom, hogy a politika háttérvilágában kormánypárti és ellenzéki oldalon is számítanak még valami váratlan húzásra, mindenféle találgatások is vannak ezzel kapcsolatban, pedofil- és melegügyeket emlegetnek, de valóban kérdés, hogy ekkora háborús zajban milyen hatása lehet.
A recept mindenesetre megvan: az önkormányzati választás előtt pár nappal élesített Borkai-blog komoly vérveszteségeket okozott a Fidesznek. De az akkor váratlanul érte a nyilvánosságot. Ezzel szemben Márki-Zay Péter már hetekkel ezelőtt bemondta, hogy az Ördög ügyvédje három meleg kormánytag leleplezésére készül – ezzel igen magasra helyezte a várakozásokat, ahogy négy éve tették sokan Simicska Lajos állítólagos politikai atombombájával. Mi értelme ennek?
Semmi. Racionálisan egy ilyen fegyverről akkor beszélsz, ha nem akarod használni, csak zsarolsz vele. (Az interjú szerdán készült, aznap este Márki-Zay Péter azt mondta: „Ha eddig nem állt elő a felvételekkel Az ördög ügyvédje, az április 3-i választásig már nem is fog” – a szerk.)
Visszatérve a háború végére. Reméljük, mielőbb bekövetkezik, de idehaza látszik már, hogy politikailag ki profitál belőle?
Ha véget ér a háború, akkor csökken az emberek félelemérzete, és ez lehetőséget ad arra, hogy az érzelmi kérdések helyett a felelősségről vagy a magyar álláspontról lehessen beszélni. Onnantól a béke vagy háború dichotómia, amit a Fidesz sulykol, kevésbé lesz tartható, ilyen értelemben
a kormányoldalnak nem jön rosszul, ha a konfliktus elhúzódik a választásig, mert ebben viszonylag komfortosan mozog, miközben az infláció vagy az üzemanyaghiány sokkal kedvezőtlenebb téma lenne számára.
Ennek fényében meglepte, hogy ezekre Márki-Zay nem tért ki az ünnepi beszédében?
Abból a beszédből nagyon hiányzott a politikai bölcsesség és a kampánygondolkodás, ahogy Márki-Zay szinte minden megszólalásából. Az ellenzék talán leginkább az amatőrizmus bájában bízhat, abban, hogy ez a rengeteg hiba, szabálytalanság szimpátiát kelt.
Tulajdonképpen ez történt 2002-ben Medgyessy Péterrel is, aki persze ügyesen rá is játszott az esetlenségére.
Így van, ő az első öt percben nyerte meg a miniszterelnök-jelölti vitát, amikor elmondta, hogy bár nem olyan jó szónok, mint Orbán Viktor, de őszintén beszél. Az ellenzék szempontjából most az a baj, hogy Márki-Zay nem szívesen azonosul az amatőr szereppel, pedig a március 15-ei beszédében is az önkritikus részek voltak a legjobbak, már csak azért is, mert ilyet a választók nem hallanak mástól. De úgy látom, hogy ezek valójában az ő önképétől idegenek, inkább küldetéstudat jellemzi.
Az meglepte, hogy Orbán – aki megint nem mondta ki Márki-Zay nevét – a beszéde elején milyen hevesen nekitámadt az ellenzéki gyűlésen felszólaló Donald Tusknak?
Rendkívül. A beszéd első tíz perce nagyon különös volt, azt éreztem, hogy ezt biztosan a miniszterelnök maga írta. Annyira személyes volt, annyira benne volt a sértettség, hogy eluralták a személyes érzelmek – ilyenre Orbán Viktortól nem is emlékszem, később aztán el is tűnt mindez. Ezért is vitatom, amit önök is mondtak a Partizán műsorában, hogy ez egy magabiztos győzelmi beszédnek is beillett, én az ellenkezőjét éreztem: bizonytalanságot. Márki-Zay nem egy önreflexív alkat, a találkozásunk is erről győzött meg, benne nincs bizonytalanság, tulajdonképpen el is mondta, hogy egyáltalán nem érdekli, mások mit gondolnak róla, ő megy előre. Orbán Viktorban szerintem ennél több bizonytalanság van, és a nagyon magabiztosnak látszó kijelentések ezt hivatottak csökkenteni. Elég megnézni azt a felszabadultságot, ami a választási győzelmek után látszik rajta. Ez is mutatja, hogy küzd a démonaival, azzal, hogy „de mi van, ha mégis veszítünk?”.
Aki már veszített néhányszor, az tudja, hogy milyen kellemetlen érzés: olyankor nincsenek barátok, üres a VIP-páholy.
