A következő élő közvetítés része Diákok és pedagógusjelöltek tüntettek a tanárok mellett Budapesten, országszerte sztrájkoltak a pedagógusok

Van, ahol mindent elkövettek, hogy elvegyék a pedagógusok kedvét a sztrájktól

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

„Egy 9. kerületi iskolában tanítok. Nálunk az előzetes egyeztetésen mindent elkövettek, hogy elvegyék a kedvünk a sztrájktól” – írta lapunknak egy pedagógus.

Elmondták, hogy ezeket a napokat nyáron be kell pótolni. Jelezték, hogy a fizetésünkből levonják, és hogy nem lesz ezekre a napokra tb-nk. Elmondták, hogy jelenleg azokkal tolunk ki, akik nem sztrájkolnak, mert nekik kell helyettesíteni minket. Elmondták, hogy semmiről nem beszélhetünk a gyerekeknek és a szülőknek. A sztrájkot úgy kell megszervezni, hogy ebből senki ne vegyen észre semmit. Sajnos sokan nem is merték mindezt vállalni

– áll a beszámolójában. Az iskolában csak 16 százalékos a részvétel a sztrájkban, úgyhogy elég megosztó is lett a tiltakozás, „aki helyettesít, az neheztel arra, aki sztrájkol”, jelezte a pedagógus.

Volt egy sztrájkoló kolléga, akit megkértek, hogy menjen be helyettesíteni. Úgy, hogy ezekre a napokra nem kapunk bért

– közölte.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik