Belföld

Ukrán menekültek: Káslernek új rendeletet kellett kiadnia

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Három napig sem állta az élet próbáját Kásler Miklós rendelete, amely március 9-én szabályozta, hogy miként juthatnak egészségügyi ellátáshoz az ukrajnai orosz invázió elől menekülők. Két nappal később az Emmi vezetője új rendeletet adott ki, pontosítva, hogy a menekültek közül ki és miként juthat támogatott gyógyszerekhez – írta a Népszava.

Az első rendeletet még a rendszerben dolgozók is nehezen értelmezték, például rendezetlen volt azoknak a krónikus betegeknek az ellátása, akik még nem kértek menedékes státuszt.

Az új változat szerint ők a határátlépésüktől számított 30 napig jogosultak az állami szolgáltatóknál térítésmentes orvosi vizsgálatra, gyógykezelésre, valamint támogatott gyógyszerkiváltásra, onkológiai kezelésekre.

Az eljárásrend szerint lehetőleg minden Ukrajna felől érkezőnek szükséges biztosítani az ellátást. A határátlépőnek már a határon nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy tovább utazik-e. Ha Magyarországon kíván maradni, akkor arról is, hogy kezdeményezi-e menedékes státuszának elismerését. (Enélkül az egészségügyi szolgáltatásokat 30 napig veheti igénybe térítésmentesen.) Akik kérték a menekültstátuszt, azok térítésmentesen jogosultak egyebek mellett háziorvosi ellátásra, szakrendelésre, kórházi kezelésre, sürgősségi fogászatra, fogmegtartó kezelésekre, terhesgondozásra, a magyarokkal azonos feltételek melletti terhesség megszakításra, valamint támogatott gyógyszerre, közgyógyellátásra, és nem utolsó sorban védőoltásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik