A következő élő közvetítés része Diákok és pedagógusjelöltek tüntettek a tanárok mellett Budapesten, országszerte sztrájkoltak a pedagógusok

38-an sztrájkolnak a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban, itt is próbálják láthatatlanná tenni a sztrájkot

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Nálunk 38-an sztrájkolnak, ami a nevelőtestület létszámának 54 százaléka

– közölte Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára. Az iskola pedagógusainak több mint fele vett részt korábban a polgári engedetlenségben, Pilz szerint felemelő volt, milyen sokan álltak bele az akcióba országszerte, ami meglátása szerint azt jelzi, hogy „végre valami megmozdult, kiállunk magunkért, a tanítványainkért, egy jobb oktatásért, és a közvélemény megítélése is sokat javult a pedagógustársadalomról ennek hatására, a többség támogatólag áll hozzá a munkabeszüntetéshez, a célokhoz”.

A pedagógus szerint próbálják láthatatlanná tenni a sztrájkot,

például annak ellenére, hogy alapból csak 30 órán túli helyettesítést fizet ki a munkáltató, most a sztrájkolókat helyettesítőket kifizetik. A szakszervezetekkel ellentétes jogi információkat közölnek. Mivel már a polgári engedetlenségben is részt vettünk, így most is kötelességünknek éreztük a kiállást. Nincs már mit vesztenünk, valahogy eredményeket kell elérni.

A sztrájktól a bérek azonnali rendezését várják, mert Pilz szerint ha ez nem történik meg, akkor „nem lesz, aki bemenjen órákra”, bár van, ahol már most sincsenek bizonyos szakosok.

Még többen elhagyják a pályát, az utánpótlás a nyugdíjba vonulók negyedét tudja talán pótolni most még, de az elöregedés miatt ez évről-évre romlik, és akkor nemhogy jó, de még rossz oktatás sem lesz, akár még gyerekfelügyelet sem. A cél nyilván a pálya vonzóvá tétele, hogy a legtehetségesebb diákok válasszák a pedagógushivatást, és akkor várható fellendülés, lehetőség egy jobb oktatási rendszer kivitelezésére.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik