Belföld

Kúria: A kormány törvényt sértett a háborúzós ellenzékről szétküldött levelével

A Kúria szerdai döntése szerint a Kormányzati Tájékoztatási Központ a 2022. február 25-én az info@kormany.hu e-mail címről küldött hírlevelével megsértette a választási törvényt.

A levélben azt állították, hogy

„Éppen ezért felelőtlennek tartjuk és nem támogatjuk azt az ellenzéki álláspontot, hogy Magyarország katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajna területére”.

A Kúria ezzel megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság korábbi határozatát, amely ellen a DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd adott be közös felülvizsgálati kérelmet.

Az ellenzék azt kifogásolta, hogy a kormány, illetve a Miniszterelnöki Kabinetiroda a vakcinaregisztráció során megadott címekre küldte ki „A Kormány álláspontja az ukrán helyzetről” címet viselő, de valójában az ellenzéket támadó levelet.

A Kúria szerint a kormányzati levél az esélyegyenlőség elvét, valamint a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét is sértette azzal, hogy az Ukrajnában folyó háborúval kapcsolatban a vélt ellenzéki álláspontot felelőtlennek minősítette.

A kormánymédia a háború kitörése után kezdte támadni Márki-Zay Pétert, hogy katonákat küldene Ukrajnába, és háborúba sodorná Magyarországot, holott nem erről beszélt. A fideszes politikusok azonban sorban posztolni kezdtek arról, hogy a baloldallal ellentétben ők a béke mellett vannak.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azonban arról beszélt a Partizánban, majd az ATV-ben, hogy szerinte ha a NATO úgy döntene, akkor Magyarországnak a szövetség tagjaként akár katonai segítséget is kellene nyújtania Ukrajnának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik