2021 végére 15 év fölé nőtt a forgalomban lévő személygépkocsik átlagos kora Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az autóállomány öregedése erőteljes, négy és fél év alatt egy évvel idősödött, 2017 júniusában ugyanis még 14 év volt a járművek átlagos kora. A magyarországi utakon futó autók között a FIAT-ok átlagéletkora a legmagasabb, 16,9 év, ezt követik a Volkswagenek átlagosan 16,6, az Opelek 16,5 évvel.
Az öreg autók tulajdonosai már kevésbé törődnek a karbantartással, a magyar utakon így gyakran korszerűtlen, rendkívül elhanyagolt járművek közlekednek – mutatnak rá a közleményben. Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója kifejtette: ezek az autók öt éven belül használhatatlanná válnak, vagy gazdasági totálkárosok lesznek, mert nagyon sokba kerül az olcsón vásárolt, öreg autók tisztességes rendbehozatala.
A Das WeltAuto várakozásai szerint egyelőre nem is javul a helyzet, a piac ugyanis nem tud frissülni. Már csak azért sem, mert a külföldről importált járművek több mint 60 százaléka öreg:
Eközben pedig továbbra is dübörög a használt autók piaca Magyarországon, tavaly csaknem 820 ezer jármű cserélt gazdát.A piac frissülését jelentősen akadályozza, hogy az elmúlt két évben az új autók gyártási és kiszállítási ideje jelentősen megnőtt az autógyártóknál a koronavírus-járvány következtében kialakult globális chiphiány miatt. Ez a használt autók árára is óriási hatást gyakorolt, a népszerű modellek akár 15 százalékkal is drágultak 2021-ben, amit sokan már nem tudtak megfizetni, így idősebb járművel kell beérniük.
Egyes elemzők szerint csak 2024-re állhat helyre az új autók piaca, eközben a használt autók ára tovább nőhet 2022-ben Magyarországon, és ezzel a forgalomban lévő személyautók átlagos kora is – jelezték a közleményben.