Hamarosan vádat emelhetnek azzal a 20 éves férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy a kocsija után az autómosó kezelőpaneljét is magas nyomás alá helyezte.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a fiatal január 27-én gurult be az autómosóba. Lemosta a kocsit, majd a mosópisztollyal belövellt a panelbe, aztán pedig kocsiba ült és elhajtott. A készülék elektronikája tönkrement, a tulajdonosnak több mint 133 ezer forintos kára keletkezett.
Az érdi rendőrök néhány nap alatt azonosították a helyi férfit, aki kihallgatásán beismerte a bűncselekmény elkövetését. Azt mondta, hogy koszosnak látta a pénzbedobó nyílást és a panelt, ezért irányította rá a vízsugarat, és nem akarta tönkre tenni a szerkezetet.
Az érdi rendőrök lezárták a rongálással gyanúsított férfi ügyét, így már az ügyészségen van az ügy.