Belföld

Most 22 szombathelyi tanár polgári engedetlenség keretében tagadta meg a munkát

Önállóan, egyenként és jogtudtosan döntöttünk. Akciónk nem a kollégáink, az iskola vezetősége, a tankerület vagy a tanítványok ellen irányul – ezekkel a szavakkal jelentette be Némethné Mizda Szilvia, a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola tanára, hogy ma összesen 22 tanár polgári engedetlenséget hajt végre és nem veszi fel a munkát, írja az ugytudjuk.hu.

Az elmúlt két hétben indult a tanárok polgári engedetlenségi akciója az ország néhány pontján. A kormány lényegében ellehetetlenítette a sztrájkot, emiatt tiltakoznak a tanárok.

A most munkát fel nem vevő egyik szombathelyi tanár az Ugytudjuknak arról beszélt, hogy a kormányrendelettel be lettek szorítva egy sarokba, így a mai akció kifejezetten a rendelet ellen van. „Egy közös jövőért küldünk, azért, hogy a kellő színvonalon tudjunk tanítani. Jelen pillanatban túlterheltek a tanárok, a gyerekek 7-8 órában tanulnak. Túlterheltek a gyerekek és a pedagógusok egyaránt, a bérezésünk azonban a nullával egyenlő” – fogalmazott. Egy másik pedagógus azt mondta, nem tartanak retorziótól.

Mai hír az is, hogy közel 700 tanárszakos felsőoktatási hallgató állt ki a tanárok polgári engedetlenségi akciója mellett.

A tanári ellenállásról itt írtunk még például:

Kapcsolódó
„Tanítom a polgári engedetlenséget etikaórán, most meg is mutattuk a diákoknak”
A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban majdnem 50 pedagógus tiltakozott polgári engedetlenséggel a múlt pénteken elfogadott kormányrendelet ellen, ami végképp ellehetetleníti a pedagógusok sztrájkját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik