Belföld

Központi Nyomozó Főügyészség: nem erőszakolták meg a rendőrnőt a kollégái

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a rendőrtársait erőszakkal vádoló őrmester ügyében. A Főügyészség szerint kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a rendőrnőt kollégái nem erőszakolták meg, és sérelmére más bűncselekmény sem történt.

December elején Zsiga Katalin, a Készenléti Rendőrség őrmestere szexuális erőszak miatt tett feljelentést: állítása szerint két kollégája a szüzességét elvéve megerőszakolta őt az egyik közös műszakjuk után. A rendőrnő a Blikknek akkor azt nyilatkozta, hogy egy olyan videóból szerzett tudomást a történtekről, ami a kollégái körében keringett. Az ügyben a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen más akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntett gyanúja miatt. Az eljárás során kihallgatták a sértettet, valamint további hat embert.

A Központi Nyomozó Főügyészség keddi közleményében azt írja, hogy

a széles körben folytatott nyomozás során beszerzett bizonyítékok a feljelentő valamennyi állítását egyértelműen cáfolták. A nő az elmondottakat többször módosította, azokat alátámasztani nem tudta és ellentmondásokba keveredett.

Megjegyzik azt is, hogy „a rendőrnő által megnevezett egyik elkövető több száz kilométerre tartózkodott az állítólagos elkövetéskor, és azzal a kolléganőjével sem beszélt, akitől állítása szerint tudomást szerzett a történtekről. A hivatkozott videófelvétel nem létezik, ahogy a rendőrök közötti üzenetküldő alkalmazásban sincs nyoma a rendőrnőt érintő tartalmaknak. A szakértői vizsgálatok szerint a szolgálat során használt rendőrségi jármű üléshuzatán és a nő ruházatán nem volt anyagmaradvány. A nyomozás eredménye alapján a rendőrnő lakókörnyezetében nem volt kamera, az elöljáróinak becsatolt írásbeli jelentését nem hamisították meg, továbbá más nők sem jelezték, hogy sérelmükre kollégáik erőszakos bűncselekményt követtek volna el.”

A Blikk úgy tudja, hogy Zsiga Katalin és jogi képviselője pótmagánvádat nyújtanak be igazuk bizonyítására. A rendőrnő ellen egyébként fegyelmi eljárás van folyamatban a rendőrségnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik