Belföld

Azt állítja a tokodi férjgyilkos, hogy hagymát pucolt, és a párja fordult bele a késbe

police.hu
police.hu

Emberölés miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség azzal az 56 éves nővel szemben aki 2020 áprilisában egy késsel megölte a férjét Tokodon.

dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nyolc év börtönt és nyolc év közügyektől eltiltást kértek a nőre arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét. Hozzátette, ez eddig nem történt meg.

A vádlott jogos védelemre hivatkozott, és az állította, hogy hagymát pucolt, amikor a férje rátámadt. Állítása szerint ő csak tartotta a kést, a férje pedig belefordult

– mondta az ügyész.

M. F.-né ittasan összeszólalkozott a párjával, majd magához vett a konyhában egy kést, és nagy erővel szívtájékon szúrta vele a szintén ittas férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Az asszony már nem először rendezte késsel a vitát. Tizenöt évvel ezelőtt felfüggesztettet kapott, mert egy késsel ittasan mellkason és vállon szúrta a fiát. A főügyészség letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást kért a nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik