Belföld

Részbeni beismerő vallomást tett a 11 éves mostohahúgát kétszer is megerőszakoló kamasz

Minősített szexuális erőszak miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki kétszer is megerőszakolta a 11 éves féltestvérét.

A fiú 14., illetve 15 éves volt a bűncselekmény elkövetésekor. A főügyészség tájékoztatása szerint a fiú kihasználta, hogy az édesanyja, a nevelőapja és testvérei sincsenek otthon. Úgy fogalmaztak, hogy a cselekményekre a kislány tiltakozása és ellenállása ellenére került sor.

A kislány a vele történteket azt követően mondta el édesanyjának, hogy a második esetet követően hazaérkező szülők furcsának találták a gyermekek viselkedését. A fiatalkorú részben beismerte a bűnösségét.

A kamasz 20 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bizonyítottság esetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik