A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
Az ismert anekdota szerint ez a mondat volt Merániai János főpap válasza, amikor Petur bán és Bánk bán a királynő ellen szőtt összeesküvésről kérték a véleményét. Ez a mondat lehet akár beleegyezés, akár tiltakozás, attól függően, hová tesszük a vesszőket. A király és a pápa végül azt a verziót fogadta el, amely szerint „a királynőt megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem”. Így a főpapot felmentették a gyilkosságban való részvétel vádja alól.
Nem járunk messze az igazságtól, ha valami hasonlót vélünk felfedezni az Alkotmánybíróságnak a „menekültügyben” hozott határozatában. Nem véletlen, hogy az érintettek megpróbálják a döntést úgy értelmezni, ahogyan az a politikai érdekeiknek megfelel. Igaz, ehhez csak annyit kell tenniük, hogy kiragadják a szövegből a számukra kedvező mondatokat, a többiről pedig hallgatnak.
De hogy legalább mi ne beszéljünk rébuszokban, szép sorjában menjünk végig a történeten.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) 2020 decemberében ítéletet hozott az Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben. Ebben kimondta, hogy
A tranzitzónákat időközben a kormány megszüntette, így ezzel – az egyszerűség kedvéért – a továbbiakban nem foglalkozunk.
A luxemburgi bíróság ítéletének alapja és előzménye egy 2015-ben hozott törvény, amelyben a magyar parlament bevezette a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” fogalmát, majd 2017-ben még ki is bővítette az ilyen „válsághelyzet” elrendelésének lehetőségét. E törvények célja az volt, hogy amíg ez a válsághelyzet fennáll, addig el lehessen térni azoktól az uniós szabályoktól, amelyek a menedékjogról és a kiutasításról rendelkeznek. A válsághelyzetet folyamatosan meghosszabbították annak ellenére, hogy annak – a saját törvényükben rögzített – feltételei sem korábban, sem jelenleg nem valósultak meg.
Az Európai Bizottság már 2015-ben, majd 2017-ben is közölte Magyarországgal, hogy az említett törvények több szempontból is korlátozzák a menedékkérők jogait, és ily módon nem egyeztethetők össze az uniós joggal. Az EU kiutasítással kapcsolatos irányelve garanciális előírásokat tartalmaz. Ezekkel összeegyezhetetlen az a magyar gyakorlat, hogy az országban jogellenesen tartózkodókat kényszerrel egy határmenti puszta földsávra rakják ki. Az sem egyeztethető össze az uniós irányelvekkel, hogy Magyarország gyakorlatilag szinte mindenkitől konkrét vizsgálat, szabályos eljárás és jogorvoslati lehetőség nélkül tagadja meg a menedékjogot.
Mivel a bizottság figyelmeztetése itthon süket fülekre talált, az Európai Bizottság a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bíróságához fordult azt kérve, hogy a bíróság ítéletével állapítsa meg Magyarország kötelezettségszegését.
Az unió bírósága kimondta, hogy Magyarország többszörösen megsértette az EU irányelveit. Egyebek között azzal, hogy a magyar–szerb határon már a menedékjog iránti kérelem beadását is lehetetlenné tették. De azzal is, hogy a határhoz érkezőket rendőri erővel egy infrastruktúra nélküli földsávra kényszerítették. Ez nem kiutasítás, ez kitoloncolás, ráadásul ez utóbbinak is szabályai vannak, amelyeket be kell tartani. Mindemellett Magyarország felrúgta a védelmet kérelmezőknek azt az alapvető jogát, hogy mindaddig az ország területén maradhassanak, amíg ügyükben a jogorvoslati eljárás be nem fejeződik.
A luxemburgi döntés miatt Varga Judit igazságügyi miniszter – a kormány nevében – a magyar Alkotmánybírósághoz fordult. Érvelésének lényege az volt, hogy ha senkit nem lehet simán áttenni a határon, hanem mindenkivel szemben le kell folytatni a menekültügyi vagy kiutasítási eljárást, akkor az oda vezethet, hogy ezek az idegenek meghatározatlan ideig Magyarország területén maradhatnak, ezáltal de facto az „ország népességének részévé válnak”.
Mindez pedig azért történhet, mert nem garantált az uniós szabályok hatékonysága. Ha Magyarország végrehajtja az EU bíróságának ítéletét, az a magyar népesség megváltoztatásához vezet, ez pedig közvetlenül érinti Magyarország Alaptörvényben rögzített
szuverenitását, a történeti alkotmányon alapuló önazonosságát és a népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.
Az Alkotmánybírósághoz feltett kérdés tehát az: lehet-e úgy értelmezni az Alaptörvény ide vonatkozó rendelkezéseit, hogy Magyarország „végrehajthat olyan európai uniós kötelezettséget, amely – az európai szabályozás hatékony érvényesülésének hiányában – arra vezethet, hogy a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldi de facto az ország népességének részévé válik”.
Egyszerűsítsük le ezt a bonyolultnak látszó kérdést. Mit akar a kormány kimondatni az Alkotmánybírósággal? Valójában azt, hogy előbbre való-e a magyar Alaptörvény az uniós jognál. Ha a lengyelek megtehették, miért ne próbálhatnánk meg mi is? Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az unió vezető tisztségviselői többször figyelmeztették azóta Lengyelországot, hogy döntésük számos következménnyel járhat.
Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy az Alkotmánybíróságnak hat teljes ülés kellett ahhoz, hogy a meglehetősen dodonai döntését meghozza. Mindenki jobban járt volna – beleértve engem is, aki végigküzdöttem magam a határozatnak mind a 64 oldalán –, ha az alkotmánybírák bátorságukat összeszedve a legevidensebb megoldást választják. Nevezetesen azt, hogy kimondják, nincs hatáskörük a döntésre, ezért az indítványt visszautasítják. Az AB ugyanis csak akkor értelmezheti absztrakt módon az Alaptörvényt, ha ahhoz nem kell más jogszabályt – ez esetben ráadásul az uniós jogot – is értelmeznie.
A Varga Judit indítványában feltett kérdés pedig az EU bírósága döntésének vizsgálata nélkül nem válaszolható meg. A visszautasítás jogi lehetőségét, illetve annak szükségességét a Magyar Helsinki Bizottság az Alkotmánybírósághoz eljuttatott beadványában részletesen ki is fejtette.
Ehelyett az AB teljes ülése ravasz megoldáshoz folyamodott. A határozat rendelkező részében kizárólag az Alaptörvényt értelmezte, azt is csak elvont, mondhatni feltételes módban.
- Elvileg megállapította, hogy olyan kérdésben, amely nem tartozik az EU kizárólagos hatáskörébe, Magyarország jogosult szuverenitása védelmében jogot gyakorolni, de csak addig, amíg az EU intézkedései nem hatékonyak.
- Megállapította azt is, hogy ha ilyen esetben felmerülhet a Magyarországon élő személyek önazonosságához való jogának sérelme, a magyar állam gondoskodni köteles e jog védelméről – vagyis ezt is csak akkor, ha a kérdés nem tartozik az EU kizárólagos hatáskörébe.
- Végül kimondta, hogy Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogának védelme az alkotmányos önazonosság részét képezi.
Ahogy mondani szokták: erre varrjál gombot!
Aki az AB ítéletének csak a rendelkező részét olvassa el, és persze a menekülttémában triumfálni akar, érvelhet azzal, hogy, na ugye, kimondták, hogy mindenekelőtt a szuverenitás meg az önazonosság – legyen bármi is az – a lényeg.
Ki gondolná ebből, hogy a „kormány alkotmánybírói”, ha formálisan nem is, de valójában vissza merték utasítani Varga Judit indítványát. Pedig ez történt. Szépen elbújtatva az indokolásban elmagyarázták neki és rajta keresztül a kormánynak, hogy
az elvont alkotmányértelmezés nem válhat az indítványra okot adó konkrét ügyben alkalmazandó állásfoglalássá. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelen ügyben feltett, az Alaptörvény értelmezését igénylő kérdés elválasztható az EUB indítványban ismertetett ítéletétől.
Majd, hogy még világosabbá tegye, hogy mire nem vonatkozik a határozat, hozzáfűzte: „az Alkotmánybíróság nem foglalhatott állást abban a kérdésben (…), hogy az EUB ítéletének következményeként idegen népesség Magyarország népességének de facto részévé válhat; ezek megítélése a jogalkalmazó (és nem az Alkotmánybíróság) hatásköre.”
Embernyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy az AB nem foglalkozott, mert nem is foglalkozhatott azzal a konkrét kérdéssel, ami miatt hozzá fordultak. Nem vizsgálhatja az unió bíróságának ítéletét, mert az nem az ő dolga. (Mint korábban utaltunk rá, épp emiatt kellett volna egyszerűen visszautasítania az indítványt.)
Mi több, ez a „bátor testület” még ki is oktatta az igazságügyi minisztert a maga finom úri módján: „az Alkotmánybíróság végezetül azt is hangsúlyozza, hogy nem az indítványozó által az indítványban kifejtett értelmezés minősítése, kiegészítése, javítása vagy felülvizsgálata a feladata, hanem kizárólag az abban megjelölt alaptörvényi rendelkezések absztrakt értelmezése.”
Magyarul: de, kedves kormány és Varga Judit, ti is nagyon jól tudjátok, hogy amit az indítványban összelapátoltatok, az ellentétes az uniós jog elsőbbségének szabályával, mint ahogy azt is tudnotok kell, hogy nálunk nem lehet panaszt emelni a luxemburgi bíróság döntése ellen. Mi azonban – legalább formálisan – lehetővé tettük, hogy a döntésünket úgy magyarázzátok, ahogy akarjátok.
Merániai Jánost kivégezték volna, ha elhíresült mondatában máshová tennénk a vesszőket:
a királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.
