Belföld

A fideszesek 2%-a tartja fő gondnak a korrupciót

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A kormány hívei nem utasítják vissza azt, hogy a Fidesz kvázi állampártként működik.

A korrupció a kormány elleni leggyakoribb kritika, mégis régóta stabil a Fidesz–KDNP támogatottsága. A Republikon Intézet ezért azt vizsgálta, mennyire különül el annak megítélése pártszimpátia alapján. Kiderült, noha azt eltérő súlyú problémának ítélik meg a kormánypárti, ellenzéki, bizonytalan szavazók, abban egyetértenek, a korrupciónál vannak „jóval nagyobb” gondok Magyarországon.

A korrupciót csak a kormánypárti hívek 2 százaléka tartja a legsúlyosabb problémának.

A közös ellenzék támogatóinál ez az arány 17 százalék, de náluk is megelőzi a gondok között az alacsony fizetés, a magas megélhetési költség. A bizonytalanoknál a korrupció az 5. helyen szerepel, a fizetések és a megélhetési költségek mellett a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás színvonala is megelőzi.

Nagyobb a különbség a korrupció következményeinek megítélésénél. Az ellenzéki szavazók teljesen egyetértenek azzal, hogy a korrupció immár a gazdaság fejlődését hátráltatja. A bizonytalanok ezzel a megállapítással inkább egyetértenek, a kormánypártiak inkább nem.

A bizonytalan és az ellenzéki szavazók inkább egyetértenek azzal, hogy az előző időszakoknál korruptabb a Fidesz, a kormánypártiak ezzel nem értenek egyet. Nem válnak szét ennyire a vélemények, amikor a korrrupciót és az Orbán-kormány teljesítményét vetik össze. A bizonytalanok és Egységben Magyarországért támogatói inkább semleges állásponton vannak.

A Fidesz szimpatizánsai inkább azzal értenek egyet, hogy a kabinet eredményei ellensúlyozzák a korrupciót, de még ők is inkább egyetértenek azon vállalkozók felelősségre vonásával, akik az elmúlt évek korrupciós ügyeinek haszonélvezői.

Kapcsolódó
A magyarok fele fél jelenteni a korrupciót, kétharmad súlyos problémának tartja
A végletekig megosztott a magyar társadalom a korrupció megítélésében.

A Republikon Intézet meglepőnek tartja, hogy a kormány támogatói nem utasítják vissza azt a megállapítást, hogy a Fidesz kvázi állampártként működik. A bizonytalanok ebben is az ellenzéki szavazókéhoz hasonló állásponton vannak, mindkét csoport egyetért a Fidesz állampárti működésével. Nem látszik markáns kiállás a Fidesz szavazóitól azzal kapcsolatban sem, hogy nem Orbán Viktor, csak a környezete lenne korrupt.

Közben kiderült, a kormány elhalasztotta antikorrupciós vállalásai teljesítését, a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia 2022-re szóló feladatainak többségét 2023-ra tolta ki.

Kapcsolódó
A kormány a választások utánra halasztotta a korrupcióellenes harc folytatását
Karácsony előtt szép csendben módosították a nemzeti korrupcióellenes stratégia vállalásait.

Módszertan

Az elemzés alapjául szolgáló adatfelvételt a Závecz Research Institute végezte 2021 novemberében 1200 fő telefonos megkérdezésével. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik