Belföld

Brutálisan visszaesett a pályakezdő pedagógusok száma

Harmadára csökkent a pályakezdő pedagógusok száma két év alatt, ez derült ki a kormányzat most nyilvánosságra hozott adataiból. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szél Bernadett független parlamenti képviselő adatigénylésére árulta el, hogyan alakult az iskolai munkaerő-helyzet az elmúlt időszakban.

A kiadott statisztika szerint 2018-ban még hatezer új pedagógus kezdte meg a munkát, 2020-ra azonban ez a szám kétezerre csökkent.

Az RTL Híradója szerint a tanárok évek óta követelik, hogy a bérek alapja a mindenkori minimálbér legyen, a kormány azonban ezt nem hajlandó megadni. Most ugyan kaptak egy 10 százalékos emelést, de az nem a fizetésre vonatkozik, hanem a bérpótlékra. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly, az év végén azt mondta: megérti, ha a tanárok elégedetlenek a helyzetükkel, csakhogy szerinte a gazdaság jelenleg nem ad lehetőséget nagyobb emelésre.

Az alacsony bérszínvonal miatt gyakorlatilag megszűnik az utánpótlás, mert a frissen végzettek pillantok alatt elhagyják a pályát, amint szembesülnek a kereseti lehetőségekkel.

Ez nagyon tragikus fordulat

– utalt Szél Bernadett az Emmi adataira, hozzátéve, hogy a Fidesz 12 év alatt, amióta kormányon van, nem kezdett semmit a problémával.

A független országgyűlési képviselő szerint drasztikus béremelés nélkül még rosszabb lesz a helyzet, hiszen a 145 ezer forintos kezdőbér finoman szólva sem vonzó perspektíva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik