Belföld

25 millió forintért foglalkozik csak a Fertő tavi aggályokkal a Közbeszerzési Döntőbizottság

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A létező legmagasabb, 25 millió forintos eljárási díjat kellene befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság érdemben foglalkozhasson a Fertő tavi gigaberuházásra kiírt közbeszerzést megtámadó beadványával.

„A döntően kisösszegű magánadományokból élő civil szervezet természetesen nem tudja kifizetni ezt a hajmeresztő összeget. Az ilyen elrettentő mértékű eljárási díjaknak jól láthatóan az a célja, hogy senkinek eszébe se jusson megkérdőjelezni a közbeszerzési folyamatokat˝ – írta közleményében a Greenpeace, amely emlékeztetett arra, hogy a Fertő tavi luxusberuházás költségvetése eközben 45 milliárd forint felett jár.

Aki ugyanis ma Magyarországon meg akar támadni egy közbeszerzést, annak ún. igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie, melynek mértékét egy 2015-ben módosított rendelet állapítja meg. E rendelet szerint a díj a beszerzés becsült értékének 0,5%-a, de legfeljebb 25 000 000 forint lehet. Ezt az összeget kellene most befizetnie a Greenpeace-nek, hogy a Döntőbizottság foglalkozzon a panaszával. A szervezet szerint 2015-ben pont azért módosították és emelték fel irreálisan magasra az eljárási díjakat, hogy ezzel visszatartsák a jogorvoslati panaszoktól az érintetteket.

A Döntőbizottság végzéséből az is kiderül, hogy a fertői közbeszerzési eljárás második ütemének becsült értéke 35,8 milliárd forint. “Ez a jelenleg zajló, a Mészáros és Mészáros Kft. által elnyert 9,38 milliárd forint értékű munkákkal együtt már meghaladja a 45 milliárd forintot. Összehasonlításképp, ez az összes magyar nemzeti parkunk több mint 7 évi összköltségvetése” – hívta fel a figyelmet a környezetvédő szervezet.

A Greenpeace Magyarország azért kérte a közbeszerzési kiírás jogellenességének megállapítását, mert az még – a kiemelt beruházásokra vonatkozó rövid határidők miatt megkérdőjelezhető módon kiadott – környezet- és természetvédelmi engedélyekben leírtaknak sem felel meg. A közbeszerzési kiírásban megadott adatok ugyanis jóval túlterjeszkednek az engedélyezett méreteken, szinte minden egyes részelemnek nagyobb a területe, mint ami az engedélyben szerepel, a kiírásban szereplő 26 apartmanház, egy fürdőház és mintegy 150 strandpavilon építésére pedig egyáltalán nincs is engedélye a 100 százalékos állami tulajdonban lévő Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik