Belföld

19 és fél évet kértek a lakótársait fejszével megcsonkító és lemészároló diósdi fiúra

police.hu
police.hu

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a Z. Józseffel szemben, aki tavaly tavasszal gyakorlatilag lemészárolta az alvó lakótársait Diósdon.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség 19 és fél éves fegyházat kért a fiatalra arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról.

Mivel a fiú még nem volt húsz éves sem a bűncselekmény elkövetésekor, ezért húsz év a maximálisan kiszabható büntetés vele szemben.

A 49 éves  és a 65 éves férfi egy diósdi házban lakott együtt. Az idősebb férfi gyermekkorától kezdve ismerte az elkövetőt, ezért tavaly januárban befogadta őt, amikor a 18. születésnapja után nem sokkal lakhatást keresett. A három férfi gyakran italozott együtt, és többször is összevesztek.

Z. József meglopta egyiküket, a másik férfi pedig többször is a szemére vetette, hogy csak kihasználja őket. Az ominózus nap a fiú ivott és drogozott is, miközben a másik két férfi már a saját szobáikban aludt. Ekkor elhatározta, hogy végez velük, és magához vette a kerti munkához megélezett fejszét.

police.hu

Bement a vele közös hálóhelyiséget használó férfi szobájába, majd 4-5 ütést mért a fejére és a nyakára, valamint csonkolta a jobb karját. Ezután átment a másik szobába és a másik férfit is lemészárolta a fejszével.

A bántalmazás következtében mindkét áldozat nagy fájdalommal és vérveszteséggel járó, súlyos sérüléseket szenvedett el, amelyek közül több csonkolásos jellegű volt.

Z. József a horrorisztikus kettős gyilkosság után elsétált a közeli benzinkútra, alkoholt, csokoládét és energiaitalt vásárolt, majd visszament a házhoz, és bejelentette a cselekményét a segélyhívón. Akkor még arra célozgatott, hogy abuzálták, de a későbbi vallomásaiban már semmi ilyesmire nem hivatkozott.

A kirendelt orvosszakértői vélemény szerint Z. József beszámítható, magatartására rossz személyiségfejlődés és antiszociális magatartás jellemző, bosszú által vezérelt cselekménye direkt, sivár és előre megtervezett volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik