Belföld

Tüzet akart kérni a koldustól, kegyetlen gyilkosság és 14 év lett belőle

Tizennégy év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt azt a férfit, aki összevert és agyontaposott egy koldust Debrecenben.

Az elkövető tavaly márciustól hajléktalanként élt az élettársával Debrecenben. Úgy döntöttek, hogy koldulásból fogják a megélhetésüket biztosítani. A városba érkezésüket követően rövid időn belül kifigyelték, hogy a bűncselekmény elkövetésének helyszínéhez közeli kereszteződésben van egy romos épület, ahol senki sem lakik, ezért beköltöztek.

Mindketten rendszeresen italoztak, és az ominózus hajnalban is egy élelmiszerüzlethez tartottak, hogy a nyitást követően szeszes italt vegyenek. Az egyik társasház lépcsőjénél észrevettek az ott ülő szintén hajléktalan férfit, akit látásból ismertek. A terhelt odament a cigarettázó koldushoz és tüzet kért tőle.

A bagózó ismerőse ekkor hirtelen felállt és szó nélkül szájba vágta a 27 éves férfit. Ezt követően dulakodni kezdtek. A vádlott az esőtől sáros járdán megcsúszott, hátraesett és magával rántotta a földre az ismerősét is. A 27 éves férfi gyorsan fel tudott állni, majd a hanyatt fekvő koldus arcát több alkalommal is nagy erővel megtaposta.

A koldus elvesztette az eszméletét, a tettes pedig sorsára hagyta és lelépett a helyszínről. Az elkövető élettársa a bűncselekmény elkövetésének közelében tartózkodott, s többször fel is szólította a férfit, hogy hagyja abba a másik személy bántalmazását. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy  az életét a gyors és szakszerű orvosi segítség sem tudta volna megmenteni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.