Belföld

Csak akkor kapnak emlékérmet a gyerekek Győrben, ha az önkormányzat korlátlanul felhasználhatja a fotójukat

A győri önkormányzat a város szabad királyi várossá válásának 750. évfordulójára emlékérmet veretett, amelyből felvásárol 30 ezer darabot, hogy az odaadja a helyi fiataloknak, ehhez azonban különleges feltételt szabott – írja az Ugytudjuk.hu.

A lokálpatriotizmus erősítését célzó akció során ugyanis a gyerekek és a fiatalok csak akkor vehetik át – a nekik járó – érmét, ha regisztrálják őket a szüleik, a regisztráció során pedig elfogadják azt a feltételt, hogy személyesen meg kell jelenni az átadáson, amelyről aztán fénykép is készül. A bővebb hozzájárulási nyilatkozatból pedig az is kiderül, hogy a fényképeket később korlátlanul felhasználhatja az önkormányzat:

Hozzájárulásomat adom továbbá ahhoz, hogy a fentiek szerint készített fényképeket a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata területi, módbeli és időbeli korlátozás nélkül, térítésmentesen felhasználja, így különösen utólagosan szerkessze, módosítsa, közzétegye (digitális és nem digitális formában) Győr város hivatalos felületein, az általa működtetett honlapon (jelenleg: https://gyor.hu), a közösségi médiában, pl.: Győr Megyei Jogú Város hivatalos facebook oldalán és youtube csatornáján, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által készített vagy készíttetett bármilyen más kiadványban, továbbá egyéb online és offline felületeken, prezentációkban, újságcikkekben a Győr várossá válásának 750. évfordulójával és a Győr 750 programsorozattal, valamint Győr város népszerűsítésével összefüggésben. Tudomásul veszem, hogy a fényképek digitalizálására, többszörözésére sor kerül a fenti cél megvalósítása érdekében.

Az Ugytudjuk.hu hozzáteszi, hogy a hasonló képek általában a fideszes polgármester, Dézsi Csaba András közösségi oldalára szoktak felkerülni, akinek piros sapkás képmása tavaly decemberben az önkormányzati dolgozók gyerekeinek adott Mikulás-csomagon is felbukkant, és akinek a gyerekkönyvét reklámozó vonalzó helyet kapott az elsősök füzetcsomagjában idén szeptemberben.

(A kiemelt képünkön szereplő gyerekek arcát mi takartuk ki.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik