Belföld koronavírus

Bányai Gábor: Könyörögtem az Istenhez, hogy vegyen magához

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

A magyar kormány támogatásával, a Mediaworks kiadásában jelent meg kedden egy 16 oldalas melléklet, melyben a kormány méltatása és a baloldal fricskázása mellett többek közt interjút készítettek Bányai Gáborral is, akit a klinikai halálból hoztak vissza korábban.

A fideszes országgyűlési képviselő a lapnak elmondta, február 18-án polgármesterekkel találkozott, a program után kezdett el kaparni a torka. Este több tipikus koronavírusos tünetet is produkált, majd a PCR-teszt eredménye igazolta a gyanút.

Keddre a véroxigénszintem bezuhant 90 alá, azonnal mentőt hívtunk. Könnyes búcsút vettem a családtól, majd beszállítottak a kiskunhalasi járványkórházba. Másnap már lélegeztetőgépre tettek, mivel egy nap alatt 50 százalékig esett az oxigénszaturációm és így életveszélyes állapotba kerültem

– emlékezett vissza, hozzátéve, azzal, hogy február 24-én mélyaltatásba tették, elindult a kálváriája.

111 napot kezelték intenzív osztályon, abból 85 napot töltött mélyaltatásban, 69 napig pedig műtüdő tartotta életben.

Miután közölték vele, hogy lélegeztetőgépre teszik, videóüzeneteket küldött a családjának, barátainak, mert tisztában volt vele, hogy ha ilyen gyorsan romlik az állapota, bármi megtörténhet.

Amikor magához tért, megdöbbentő volt számára, hogy nem tud beszélni és mindenhonnan csövek lógnak ki belőle.

Igazán azonban csak akkor döbbentem meg, amikor közölték velem, hogy már május van, ezzel az információval egy darabig nem is tudtam mit kezdeni. (…) Az esetem valódi rémtörténet volt, velem az is megtörtént, amire előzetesen nem is gondoltak. Persze jó értelemben is, mert utólag azt mondták az orvosok, a tüdőm annyira összeroncsolódott, a koronavírus miatt, hogy nekem a tudomány mai állása szerint meg kellett volna halnom. A szívem azonban, bár kétszer is megállt, nem adta fel a harcot

– mesélte Bányai.

Amikor felébresztették, a tüdeje még nem létezett, külső erőforrásokból élt. Béna volt a gyógyszerektől és az izomvesztéstől, és ahogyan vonták meg a fájdalomcsillapítókat, a csövek és a felfekvéses sebek miatt is elképesztő fájdalmai voltak, továbbá kínozta az állandó gép, csipogó hang is.

Nem tudtam beszélni, és komoly gondot okozott, hogy képtelen voltam különbséget tenni nappal és éjszaka között, ezért esténként altatót kaptam. Ez nekem olyan depressziót okozott, hogy meg akartam halni. Könyörögtem az Istenhez, hogy vegyen magához. Találkoztam is a teremtővel, aki felajánlotta a választás lehetőségét, és én hosszas vívódás után a maradás mellett döntöttem. Hatalmas hatással volt rám, hogy találkozhattam az Úrral, akikben korábban is hittem, de most már tudom, hogy tényleg van, nem ment nyugdíjba

– fogalmazott.

Koronavírus

Mostanáig összesen több mint tíz poszt-Covid tünet kínozta. Az izmai lassan épülnek vissza, azt mondták az orvosok neki, amennyi időt az ágyhoz kötve töltött, annak a kétszerese kell ahhoz, hogy teljesen felépüljön.

A bal lábam már jól működik, a jobb viszont még kevésbé, abban még egy izom nem dolgozik. A felfekvéseim lassan begyógyulnak. Talán karácsonyra újra a régi leszek, és ezért mindent megteszek, most úgy hetvenszázalékosnak érzem magam

– mondta.

Szerinte ha időben hozzájutott volna a vakcinához, akkor megmenekült volna a sok szenvedéstől.

Az oltással életet nyerhetünk

– zárta az interjút.

Kapcsolódó
Egy oltástagadó család minden tagja lélegeztetőgépre került, az apa meghalt
Hamis védettségi igazolványuk volt, mind elkapták a koronavírust.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik