Belföld

Vezérigazgatója szerint nem az állami média pártos, hanem a hírműfaj

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI
Papp Dániel elégedett, mert azt MTVA felnőtt a XXI. századhoz. A pénzüket sem tartja eltúlzottnak.

A Figyelőnek adott interjúban Papp Dániel hosszan sorolja azokat az eredményeket, amelyeket a tíz éve létrehozott Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) elért. Elárulja, mióta ő lett három éve a vezérigazgató, az stratégiája egyik központi eleme, hogy minden poszton a legjobb szakemberek dolgozzanak.

Azt szeretném, hogy legyen egyfajta státuszszimbúlum a közmédiában dolgozni. Ezen a téren igen nagyot léptünk előre.

Papp Dániel az innovációt, a kreatív fejlődést tartalmaik, eszközeik  szempontjából is fontosnak tartja, nyugodt szívvel állítja, hogy

az MTVA fejlettségben most érte el a felnőttkort.

Már abban a stádiumban van, hogy egy XXI. századi vállalat képét nyújtja. A vezérigazgató a százmilliárd forintot meghaladó állami támogatásukról azt mondja, az egyáltalán nem eltúlzott. Szerinte feladataikra megfelelő mennyiségű pénzt kapnak, a gazdálkodásuk pedig teljesen átlátható.

Állandóan megpróbálnak mintek a politika színterére ráncigálni, de nekünk nem feladatunk, hogy ott szereplők legyünk. Mégiscsak a közmédiáról van szó, amely pártoktól független, objektív.

Kapcsolódó
Az M1 vezető szerkesztője: Ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják
A hírigazgató pedig azt magyarázta el, mit kell tenni, ha egy megszólalás nem elég acélos.

Ezt követően a vezérigazgató még nagyon hosszan beszél beruházásokról, fejlesztésekről, de a legérdekesebb az, amit a hírekről és a tényekről mond.

A hírműfajt – akár politikai oldaloktól függően is – sokféleképpen lehet értelmezni, de nekünk az a célunk és jogszabályi feladatunk, hogy mindent tényszerűen közöljünk. Nyilvánvaló, hogy mindenki máshogy interpretál bizonyos helyzeteket, ezért nem feltétlenül felel meg az ő felfogásának az, ahogy mi a híreket sugározzuk.

Szerinte kollégái felkészültek, a szerkesztősi elvek pártatlanok, objektívek, ezért csak azt tudja mondani munkatársainak, hogy nyugodtan folytassák a munkájukat.

Kapcsolódó
Bevédi az antiszemita megjegyzései miatt támadott munkatársát az MTVA hírhamisító vezére
Papp Dániel szerint Siklósi Beatrixot alaptalanul támadják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik