A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás miatt indult büntető ügyben indítványozta annak a két férfinak a letartóztatását, akik 2019 májusában halálra vertek egy férfit, majd kifosztották.
dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy mindkét férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését a kihallgatása során.
A megalapozott gyanú szerint P. Norbert és B. Róbert 2019 májusában egy tatabányai kertben lévő épületben úgy összeverte az ismerősét, hogy a helyszínen életét vesztette. A gyanúsítottak testszerte, több alkalommal kis, közepes és nagy erővel a fejét, a mellkasát rúgták, ütötték a sértettnek, majd megtaposták a mellkasát és a nyakát.
Ezt követően elvették az áldozatuk ruháit, valamint a mobilját és elhagyták a helyszínt. A bántalmazás következtében a sértett arccsontja több helyen eltört, bal oldali pajzsporca és szegycsontja szintén eltört, továbbá sorozatos bordatörése lett.
Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte a két férfi letartóztatását, tekintettel arra, hogy az egyik férfi megszökött, a másik férfival szemben pedig fennáll a bűnismétlés veszélye.