Belföld

Kétmilliárdos hűtlen kezeléssel is megvádolták Bige Lászlót

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige László és öt munkatársa ellen. A vád szerint kétmilliárd forinttal károsították meg a vállalkozó cégét, miközben a vezető több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott. Értesüléseink szerint a műtrágyakirály tagadta a bűnösségét.

A vádirat szerint a vállalkozó cégcsoportjának egyik vállalata a növénytermesztésben nagy mennyiségben használt terméket gyárt, egy másik pedig ezek értékesítésével foglalkozik. Négy társa a beosztottja volt a gyártóüzemben, míg az ötödik vezette a kereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságot.

A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amelynek minősége nem felelt meg az adott termékre vonatkozó saját gyártói előírásoknak, de a növénytermesztésben még rendeltetésszerűen felhasználható volt. A vád szerint Bige utasítására az ilyen termékeket a többi vádlott bevonásával leértékelték a gyárban, azonban az értékcsökkentnek nyilvánított termékek értékét a ténylegesnél jóval alacsonyabb összegben határozták meg, az önköltségi ár alatt. Az irreálisan leértékelt terméket a vállalkozó által kijelölt cégek vehették meg, majd ezt követően azt többségében úgy értékesítették a végfelhasználóknak, mintha nem minőséghibás termékről lenne szó, tehát jóval drágábban a beszerzési árhoz képest.

A vádirat szerint Bige 2011 és 2016 között megállapodott a leértékelt terméket olcsón megvevő kereskedő cég vezetőjével, hogy az visszaoszt neki a cégéhez került, majd magasabb áron továbbértékesített termék árából tonnánként legalább 15 ezer forintot készpénzben.

Ezt az összeget úgy tudta előteremteni, hogy a végfelhasználóktól a kiszámlázott összegen felül is pénzt vett át. Összesen 764 millió forintot adott át a kereskedő így Bigének, illetve egy alkalommal a vádlott azt kérte, hogy vásároljon számára a saját nevében egy 25 millió forint értékű karórát, amit a nyomozás során lefoglalt a rendőrség.

A vád szerint a milliárdos vállalkozó a cégcsoportjához tartozó két cégnek is adott el nagy mennyiségben a leértékelt termékből, amit azok értékesítettek a végfelhasználó mezőgazdasági termelőknek úgy, mint megfelelő minőségű terméket, tehát magas áron, nagy haszonnal.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadása, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja Bigét, a társait pedig hűtlen kezeléssel, illetve hamis magánokirat felhasználásával.

Bige Lászlóra börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést kér az ügyészség, azzal, hogy a vesztegetési pénzre és a karórára vagyonelkobzást is rendeljenek el vele szemben.

Szintén vagyonelkobzást indítványozott az ügyészség a Bige cégcsoportjához tartozó két gazdasági társasággal szemben, melyek gazdagodtak a bűncselekmény révén a leértékelt termék magas áron való eladásával. A vagyonelkobzás biztosítására a nyomozási bíró zár alá vett az eljárás során több, nagy értékű ingatlant, melyek megfelelő fedezetet jelentenek erre a célra.

Bige ellen már folyik egy büntetőeljárás hasonló bűncselekmény miatt, ott szintén letöltendő büntetést kértek a vállalkozóra, ezért az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság egyesítse és egy eljárásban bírálja el az ügyeket.

Kapcsolódó
Vádat emeltek Bige László ellen, börtönt kér az ügyészség az ország egyik leggazdagabb emberére
Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség a milliárdos műtrágyakirállyal szemben, aki korábban Csányi Sándort sejtette az ellene indult eljárás hátterében.

A börtönnel fenyegetett milliárdos korábban azt közölte, nevetséges és megalapozatlan az ügyészség vádja, a szálakat pedig szerinte Csányi Sándor OTP-vezér mozgatja a háttérből.

A Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa a hétvégén egyébként arról beszélt a Klubrádióban, hogy bárki jobb lenne, mint Orbán Viktor, ezért szükség esetén kész bármelyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltet támogatni, mert mindegyiküket kiváló embereknek tartja. Korábban egy közvélemény-kutatást is finanszírozott, mert arra volt kíváncsi, hogy jövőre le tudja-e az ellenzék győzni a Fideszt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik