Belföld

Iskolából hazaérő 16 éves fiuk talált rá holtan a tiszaföldvári házaspárra

A gyanú szerint megölte feleségét, majd magával is végzett egy férfi Tiszaföldváron. A 40-es éveikben járó szülőket a gimnazista fiuk találta meg, miután csütörtökön hazaért az iskolából, számolt be róla az RTL Klub Híradója.

Úgy tudni, a 16 éves fiú délután 3 óra körül ment haza és szörnyű látvány fogadta.

Kirohant az utcára és segítséget kért az egyik szomszédtól, akinek azt mondta,

az anyukája ott fekszik a garázs előtt.

A szomszéd ment segíteni, a fiú közben arról beszélt, nem tudja mi történt, lehet betörők voltak a házban. Nem sokkal később az apa holttestét is megtalálták a házban.

A fiú sokkos állapotba került, zokogott. A nyomozók percek alatt a helyszínre értek, órákon át helyszíneltek, a környéket lezárták.

A környékbeliek értetlenül állnak a történtek előtt. Egy járókelő arról beszélt, soha nem hallották a párt veszekedni. Kívülről nem utalt semmi arra, hogy tragédia történhet.

Mások azt beszélik, féltékenység állhat a gyilkosság mögött. A nő nemrégiben munkahelyet váltott, férje pedig rosszul viselte az új munkatársát.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik