Belföld

Öt év börtönt is kaphat a nő, aki Gönyűnél okozott halálos balesetet

Ügyészség
Ügyészség

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 27 éves nő ellen, aki 2020 októberében okozott halálos balesetet Komárom és Gönyű között – közölték kedden.

A vádirat szerint a nő 2020 októberében közlekedett járművével az 1-es főúton az édesanyjával. A vádlott egy járműoszlopban haladt 78-82 kilométer per órás sebességgel, mikor figyelmetlenül kezdett előzésbe, és nem vette észre, hogy a sor előzését már megkezdte egy 110-118 kilométer per órás sebességgel haladó jármű, amelyben egy család utazott, köztük egy 4 éves gyermek is.

Mikor a terhelt figyelmetlenül balra kormányzott, hogy megkezdje az előtte lévő jármű előzését a mögötte, a már előzésben lévő jármű vezetője is balra kormányzott, hogy elkerülje az ütközést, így viszont túl közel került az út széléhez. Ezért vezetője hirtelen, erőteljesen jobbra kormányzott, ettől hirtelen tért vissza a jobb oldali sávba, ahol összeütközött egy a járműoszlopban haladó személygépkocsival, melyben egy édesanya utazott 11 éves gyermekével. Az ütközéstől az előző jármű a bokrok közé csapódott, míg a másik jármű a tetejére borult.

A baleset során a járművekben utazó gyermekek, és egy felnőtt súlyos sérüléseket szenvedtek, míg a sorban haladó, vétlen, 53 éves járművezető hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A vádirat szerint a balesetért a figyelmetlenül előzésbe kezdő terhelt a felelős, ezért vele szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség. Vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés, és határozott ideig tartó járművezetéstől eltiltás is kiszabható.

Az ügyben a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik