Tíz év börtönre ítélte jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék azt a román-magyar kettős állampolgárságú férfit, aki tavaly márciusban megölte a 49 éves munkatársát. B. Béla a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható szabadlábra a leghamarabb feltételesen.
Az 52 éves elkövető a bűncselekmény idején építési, felújítási és szerelési munkák elvégzésével foglalkozott. Tavaly februárban megbízást kapott a két munkatársával, köztük a későbbi áldozattal, hogy pofozzanak ki egy ingatlant. Eleinte reggelente jártak dolgozni a házhoz, de később megállapodtak a munkaadóval, hogy beköltöznek a felújítandó épület egyik szobájába.
B. Béla és a munkatársa egy nap elmentek kaparós sorsjegyet venni. A vádlott az éjszaka közepén felkelt, majd kiabálni kezdett, hogy az egymillió forint csak az övé, azt ő kaparta, majd kiment az udvarra. Ekkor a munkatársa részegen utána ment, a két férfi között szóváltás alakult ki, aminek a végén a 49 éves férfi ismeretlen okokból a földre zuhant. A hangzavar miatt a szomszédok kihívták a rendőröket. Mielőtt a járőrök a helyszínre értek volna, a földön lévő férfi fölkelt, és visszament a házba, ahol a terhelt továbbra is a nyertes sorsjegyről kiabált.
Mivel a szomszédok betörésre gyanakodtak, ezért megdobták egy kővel az épület ablakát, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ekkor B. Béla kiabálni kezdett, hogy koronavírusos, ne jöjjenek oda, mert nincs semmi baj.
Nem sokkal később kijött az épületből, majd a földre fekve azt mondta, hogy
Meghalt Jani, megöltem.
A megszúrt férfi ekkor még életben volt, de röviddel a mentők kiérkezése után tényleg meghalt. Amikor kiértek a rendőrök, B. Béla még mindig a sorsjeggyel volt elfoglalva, azt mondta nekik, hogy: „B…k már meg, pont most nyertem egymilliót”.
Az ügyészség kilenc évet kért a férfire arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen mindent beismer, de ez nem történt meg, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet. B. Béla az eljárás alatt mindig más magyarázatot adott arra, hogy miért nem emlékszik a történtekre. Eleinte gombamérgezésre hivatkozott, aztán alvászavarra, gyógyszerekre, végül pedig arra, hogy alvajáró.
A pszichológus szakértői véleménye szerint a vádlott egy énközpontú, paranoid, hazudozásra hajlamos típusú személyiség, de nem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, betegségben, ami korlátozta vagy befolyásolta volna a cselekménye felismerésében. A meghallgatott neurológusok szerint pedig csak védekezés a vádlott részéről az, hogy nem emlékszik semmire.
B. Béla ügyvédje ezt követően arra hivatkozott, hogy a férfi alvajáróként ön- és közveszélyes is lehet, és nem is volt tudatában annak, hogy mi történt. Az egyik ideggyógyász megkérdezte a terheltet, hogy mióta alvajáró.
Huszonegy éves koromban kezdődtek a dolgok, amikor meghaltak a szüleim. A feleségem is megmondhatja, hogy így van. Felálltam éjszaka, aztán kimentem az istállóba, és ráültem a szalmára. De a cellatársaim is mondják, hogy éjszaka úgy magyarázok, és kiabálok, hogy nem tudok magamról
– mondta a férfi.
Az egyik szakértő erre azt mondta, hogy 21 éve dolgozik szakértőként, de még nem találkozott olyannal, hogy valaki erőszakos cselekményt követne el alvajárás közben. Teljesen kizárta ennek a lehetőségét, és kijelentette: ez nem lehet a büntetést kizáró ok. Arról nem beszélve, hogy az alvajárás az alvás első szakaszában szokott előfordulni, nem a vádlott által elmondott időszakban.
A másik ideggyógyász is osztotta a kollégája nézeteit. Mint mondta, fel sem merült a vádlottnál, hogy olyan tudatállapotban lett volna, ami korlátozza, hiszen emlékezett arra, mit csinált. B. Béla azt mondja, rosszul volt aznap éjjel, és a barátja, a későbbi áldozat erőltette, hogy italozzon vele.
„Elaludtam, de rám jött a rosszullét és megmozdulni sem tudtam az ágyban. Carlos mellettem aludt, de annyi erőm se volt, hogy szóljak neki. Tiszta víz voltam, és olyan érzésem volt, mintha valaki elkezdte volna fojtogatni a torkomat. Addig magamon kívül voltam. Utána zavarosan arra emlékszem, hogy Jani azt mondta, igyak vele. Mondtam neki, hogy szóljon Carlosnak, vigyen orvoshoz, mert rosszul vagyok, de ő folyamatosan csak azt magyarázta, hogy igyak vele, és románul káromkodott, háromszor-négyszer is a fejemre ütött, hogy igyak már” – mondta.
B. Béla azt állította, hogy azt mondta a kollégájának, ne bántsa, mert semmi rosszat nem csinált. Ő azonban megrúgta, amitől ő térdre rogyott. Ekkor a kollégája fejbe ütötte, amitől ő az asztalra vagy a székre esett, innentől pedig nem emlékszik semmire.
Kertész Andrea bíró az újabb verziót követően megkérdezte a férfit, hogy hol is kezdődött az alvajárása. B. Béla ezt nem tudta megmondani, inkább arról beszélt, hogy nem érti, miként lehetséges az, hogy megölte a barátját, és nem emlékszik rá.
Janit úgy szerettem, mint az édes testvéremet, nem tudom, hogy mi történt. Bele fogok pusztulni ebbe, odaadnám a fél karomat, ha tudnám, mi történt
– mondta.
Maraffai Tamás ügyész perbeszédében hangsúlyozta, hogy jogos védelemről ebben az esetben szó sem lehet, mert senkit nem lehet jogos védelemből hátba szúrni. Az ügyész azt kérte, hogy emberölés alapesetében mondják ki bűnösnek a férfit, és az 5-15 évig büntethető bűncselekményben a középmértékét meghaladó börtönbüntetést szabjanak ki rá.
Az elkövető ügyvédje a védőbeszédében azt ecsetelte, hogy nem derítették fel teljesen az eset körülményeit. Szerinte ez egy motiválatlan bűncselekmény, mert az áldozat a férfi legjobb barátja volt. B. Béla az utolsó szó jogán mindössze annyit mondott, hogy:
Ha én voltam, akkor bocsánatot kérek a feleségétől és a családjától.
Az ítélethirdetés előtti szünetben beszéltünk a gyilkosságot elkövető férfi testvérével és a fiával. B. Béla fivére lapunknak azt mondta, hogy nyolcan voltak testvérek, de már csak négyen vannak életben, és sem ő, sem a családja nem hiszi el, hogy a fivére bárkit megölte volna.
Hárman vagyunk testvérek, és nagyon megviselt bennünket a dolog. Nem tudom elhinni, hogy apu képes lett volna erre, soha nem emelt kezet senkire,
tette hozzá B. Béla fia.
A bíró egyetértett a váddal, és tíz év börtönre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, valamint kötelezte őt a több mint hatmillió forintis bűnügyi költség megfizetésére. Az ügyész és a vádlott is elfogadta a döntést, így az ítélet jogerős.
Hogy mi lett az állítólagos nyertes sorsjeggyel, létezett-e egyáltalán, vagy netán egy nyeretlen szelvényre hitték azt, hogy nyerő? Ezt nem tudni biztosan, a helyszínen mindenesetre csak egy sorsjegyet találtak, ám az nem nyert.
