Belföld

Még a szereposztó dívány is előkerült a fővárosi Fidesz bizarr Elk*rtuk-közleményében

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
A kormánypárt budapesti szervezete szerint óriási a pánik Gyurcsány Ferenc pártjában a film miatt.

Óriási a pánik Gyurcsányéknál az Elk*rtuk című film miatt, a Fővárosi Közgyűlés ülésén „kínjukban össze-vissza” beszéltek a fővárosi gyurcsányisták – írta a fővárosi Fidesz szerdán a közösségi oldalán az MTI szerint.

A bejegyzésben emlékeztettek, Láng Zsolt frakcióvezető a közgyűlés ülésén arról kérdezte Karácsony Gergely főpolgármestert, „miért nehezíti meg a fővárosi mozicég az Elk*rtuk című, a 2006-os őszödi beszéd idején játszódó politikai thriller bemutatását”, miközben az internetes érdeklődés és jegyvétel a sokszorosa bármely másik filmpremierének.

Hozzátették, erre a kérdésre a főpolgármester nem adott választ, „azonban a Gyurcsány-párt közgyűlésben ülő harcosai lementek a realitás talajáról”. Idézték Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettest, aki szerintük arról értekezett, hogy kivitette a „szereposztó díványt” az irodájából. Így folytatja a fővárosban ellenzékbe szorult kormánypárt:

Ebből arra következtethetünk, hogy elődje, Szentkirályi Alexandra ilyen bútor segítségével hozta meg az elmúlt időszak kulturális döntéseit. Ismerve a két szereplőt, ez a felvetés több szempontból is meghökkentő… De a me too-mozgalmak árnyékában józan embernél erős magyarázatra szorul.

A fővárosi Fidesz bejegyzésében hivatkozott Szaniszló Sándor XVIII. kerületi DK-s polgármesterre is, „aki nem kevesebbet állított, mint hogy megbízható kormányoldali forrásokból tudja, hogy ezt a ‘borzadály’ filmet hetek óta játsszák a Fideszes-székházakban (hol?!) és játsszák csak ott tovább”. A bejegyzésben idézték Horváth Csaba zuglói szocialista polgármestert is, aki az ülésen „nemes egyszerűséggel home videónak titulálta” a filmet. A fővárosi Fidesz szerint ezek is azt mutatják, „óriási a pánik Gyurcsányéknál”.

Mindeközben az igazság az, hogy Karácsony válaszolt Láng felvetésére, azt mondta, nem főpolgármesteri kompetencia meghatározni, melyik moziban milyen filmet vetítsenek, arról a cégvezetők hoznak szakmai döntést. Hozzátette: „Szégyelleném, ha utasítást kellene adnom, melyik moziban, mit játsszanak.” Gy. Németh szerint pedig „ha a film dübörögni fog, minden mozi ezt fogja játszani Budapesten”.

(Kiemelt kép: Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció frakcióvezetője felszólal, mellette Bagdy Gábor, a Fidesz-KDNP-frakció tagja a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2021. szeptember 29-én.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik