Marjai János / 24.hu
Kultúra

Gyurcsány Ferenc megtalálta az Elkxrtuk újracsinált plakátját, Szétlxpjuk lett a címe

Ahogy az várható volt, az Elk*rtuk, vagy a legújabb írásmód szerint Elkxrtuk címen futó, Gyurcsány Ferencről és az őszödi beszédet követő időszakról szóló film parázs vitákat vált ki, pedig még be sem mutatták. A napokban a film producere, Kálomista Gábor azzal vádolta meg a mozikat, hogy Gyurcsány utasítására nem vetítik majd eleget a filmet, amit a Budapest Film és a Cinema City is rövid úton cáfolt. A film eseménydús előélete legújabb epizódjaként a film központi figurája, Gyurcsány Ferenc kiposztolta* a film ellenplakátját. (*Eredetileg azt írtuk, elkészíttette, ám azóta kommentben tisztázta: nem ő csináltatta a posztert, azt a barátai találták a neten, ő csak megosztotta. Mint írja, a plakátot Ludas Zoltán grafikus készítette.)

Az ilyen módon megtrollkodott poszteren Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Rogán Antal szerepel, az eredetileg a háttérben meghúzódó Gyurcsány-sziluett helyén Orbán profilja látható, a film címe pedig ebben az értelmezésben Szétlxpjuk lett. A plakátot Gyurcsány Ferenc a Facebookján osztotta meg, azzal, hogy ez a film már 2010 májusa óta fut, de, mint írja,

már nem sokáig vetítik.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.