Belföld

Videón a budapesti rendőröket bekóstoló szipus

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt állítja bíróság elé azt a férfit, aki pár nappal ezelőtt emberkedett a rendőrökkel Budapest belvárosában.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi három nappal ezelőtt egy dohánybolt előtti járdaszakaszon szívta be az öngyújtók töltésére szolgáló palack tartalmát. A helyszínen megjelenő rendőrök intézkedtek a férfival szemben, igazoltatni akarták, s felszólították, hogy a palack szívását hagyja abba.

A férfi ennek nem tett eleget, a jogszerűen intézkedő rendőröket fenyegető hangnemben trágár szavakkal illette, miközben a kezében tartott palackból továbbra is szívta az abban lévő gázt. Amikor a rendőrök kivették a férfi kezéből a palackot, ő ledobta a kabátját a földre, majd a rendőr őrmestert trágár szavakkal dulakodni hívta.

Az ügyészség közleménye szerint az elkövető ezután fenyegetően az egyik rendőr felé lépett, aki – annak érdekében, hogy a biztonságos távolságot meg tudja tartani – bal karját a férfi irányába maga elé tartotta. A férfi ekkor a rendőr karját tenyérrel nagy erővel megkísérelte megütni, majd továbbra is fenyegetően fellépve közelített a rendőrhöz és ütő mozdulatot tett feléjük A rendőr az elkövető karjának megragadásával hárította az ütést, majd megbilincselték, és előállították a szipust.

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem ismerte el a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség még ma bíróság elé állítja a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik