Belföld

Brutálisan összeverte a párját, majd benyugtatózva ledőlt aludni

Súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy ötvenes éveiben járó férfival szemben. A férfi Sajószentpéteren élt az élettársával Gyakran voltak közöttük nézeteltérések, amiatt, mert a férfi nem dolgozott, viszont rendszeresen italozott, s ilyenkor bántalmazta az élettársát.

2020 májusa  és 2021 májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ilyenkor ököllel ütötte és rugdosta. Az egyik vita során pedig egy konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést okozott neki.

Idén májusban a vádlott ismét leittasodott, ekkor a párja is fogyasztott kisebb mennyiségű alkoholt. Délután a lakásuk konyhájában tartózkodtak, amikor a férfi megint belekötött élettársába, egy kicsorbult tányérral megdobta, s megvágta a nyakát. A nő ekkor ki akart menni a helyiségből, a férfi azonban elé állt, és ököllel brutálisan összeverte.

A férfi ezután nyugtatót vett be és ledőlt aludni. A nő azonban csak akkor mert lefeküdni, amikor már meggyőződött arról, hogy az élettársa már elaludt. A nő nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörés, állkapocscsont-törés sérüléseket szenvedett. Az ügyészség börtönbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik