„A Fidesz már szavazott az előválasztáson, hiszen világossá tette, hogy kitől tart és kitől nem sajnálják a te adófizetői pénzedet” – ezekkel a szavakkal kommentálta azt a hírt Facebook-oldalán Karácsony Gergely, hogy a Fidesz és holdudvara május közepe és augusztus közepe között 130 millió forintot költött a közösségi médiában lejáratására.
A főpolgármester szerint rendkívül vicces, hogy aláírásgyűjtés indult az ellenzék leváltására,
hiszen van egy kormányunk, ami 12 éve úgy uralkodik az országon, ahogyan akar. Semmilyen gátja nincs annak, hogy kormányozzon.
Hozzátette: akkor, amikor a kormánynak el kellene számolnia azzal, hogy mi minden jót tettek, nem tudnak mondani semmit, „annyit tudnak mondani, hogy stop Karácsony”.