Belföld

Sajátos hibrid oktatással vág neki az új tanévnek az ELTE egyik kara

Jászai Csaba / MTI / MTVA / Bizományosi
Jászai Csaba / MTI / MTVA / Bizományosi

Az ELTE Informatikai Karának hallgatói nemrég egy e-mailből értesültek arról, hogy az egyetemen egyedi megoldással kezdődhet a 2021/22-es szemeszter: névsor szerint osztják fel a hallgatókat, egyik héten a névsor első felének, másikon a második felének kell bejárni.

Megkerestük az intézményt, valóban így zajlik-e majd a tanítás, az ELTE pedig megkeresésünkre azt közölte:

Azok a hallgatók, akiknek a Neptun tanulmányi rendszerben regisztrált nevük A-K betűkkel kezdődik, az „A” hétre, míg akiknek L-Z betűkkel kezdődik, a „B” hétre kerültek besorolásra. Az „A” hét a szeptember 6-i héttel, míg a „B” hét a szeptember 13-i héttel kezdődik, ezek aztán felváltva ismétlődnek egészen a szorgalmi időszak végéig.

Hozzátették: az így besorolt hallgatók a karon tartott hibrid órákon a saját hetükben jelennek meg személyesen, míg az alternatív héten csak online vesznek részt az órákon, csak speciális esetekben, az oktatóval egyeztetve, illetve a fix csoportokban lehetnek ez alól kivételek.

Az ELTE továbbá jelezte, hogy az oktatók az órákat a tanteremből tartják meg jellemzően szinkron online módon, minőségi, innovatív digitális tananyagok használatával, és prioritásnak tekintették azt is, hogy a tantermek férőhelyeinek legfeljebb a felét kihasználva szervezzék meg az oktatást.

A gyakorlatokon kötelező a személyes részvétel kéthetente azoknak, akik nem kaptak távolléti oktatásra engedélyt. Az előadásokon csak azon képzések esetén kötelező a részvétel, ahol ezt a képzési terv előírja, de ezeken az előadásokon sem kötelező azonban a személyes részvétel, az online részvétel is elegendő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik