Belföld

Gyermekpornográfiával vádolnak egy 45 éves szudáni nőt

Gyermekpornográfia és kábítószer birtoklása miatt emeltek vádat egy Budapesten élő 45 éves szudáni nő ellen. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nő 2003 júliusától menekültként tartózkodik Magyarországon. Tavaly felmerült a gyanú, hogy megtévesztette a hatóságokat, ezért eljárás indult a menekülti státuszának a visszavonására.

Az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a nő mobiltelefonján bűncselekményre utaló adatokat talált, ezért feljelentette. A vádirat szerint a nyomozóhatóság által januárban lefoglalt mobiltelefonon három gyermekpornográf tartalmú felvétel volt. A felvételeket egy mobilalkalmazáson keresztül kapta meg mástól, majd 2019 őszén két felvételt ő is továbbított másnak.

A vádirat szerint a nő Józsefvárosban bérelt lakásában csaknem 400 gramm kokaint találtak. A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt kiskorú személyekről készült pornográf felvétel átadásával, illetve tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettével, valamint jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével vádolja.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására, valamint – ha a menekültstátuszát visszavonják – a kiutasítására tett indítványt. Indítványozták azt is, hogy a bíróság a nőt véglegesen tiltsa el minden olyan foglalkozástól, illetve tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végezné vagy ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik