Belföld

Kiadták a britek H. Ernőt, az unokázós bűnszervezet irányítóját

Unokázós csalásokkal foglalkozó magyar bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra a napokban Nagy-Britanniából – közölte budapesti sajtótájékoztatóján Nagy-Kovács Dávid, a BRFK nyomozó főosztályának vagyonvédelmi alosztályvezetője.

Az őrnagy elmondta, hogy 2018-ra szaporodtak meg az “unoka-trükk” módszerével elkövetett csalások. Ennek lényege, hogy a bűnözők idős embereket hívtak fel magukat rokonnak kiadva, és azt mondták: megsérültek, autójukban nagy értékű kár keletkezett, ezért pénzre van szükségük. A hívó jellemzően arra hivatkozott, hogy a helyszínen kell maradnia, ezért egy barátját küldi a pénzért.

Az MTI beszámolója szerint a rendőrség 2018-ban külön nyomozócsoportot hozott létre az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére. Ez a nyomozócsoport azonosította 2019-ben azt a bűnszervezetet, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Mellettük összekötőkből, szervezőkből, futárokból állt a szervezet.

A bűnszervezet tagjait 2019-ben sikerült azonosítani, a szervezetet felszámolták. A négy Egyesült Királyságban tartózkodó irányító között volt H. Ernő is, aki ellen 2019 végén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Őt 2020 novemberében fogták el a brit hatóságok, és 2021. augusztus 18-án szállították Magyarországra. A férfi jelenleg a korábban elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.

A 21 tagú bűnszervezethez 33 rendbeli csalás, illetve bűnszervezetben elkövetett pénzmosás köthető. A szervezet a működése során mintegy 47 millió forint kárt okozott, melynek mintegy egyötöde térült meg az elfogások során talált vagyonok révén A BRFK unokázós csalásokkal foglalkozó nyomozócsoportja az ilyen cselekményekkel foglalkozó bűnszervezeteket felszámolta. Mivel a hasonló csalások elkövetési módja is átalakult, ezért a rendőrség is más módon koordinálja az ilyen jellegű bűncselekmények felderítését – tette hozzá Nagy-Kovács Dávid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik