Elfogták a rendőrök azt a 27 éves férfit, aki késszúrásokkal zárt le egy veszekedést. Áldozata a kórházban belehalt sérüléseibe.
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hangos segélykiáltás verte fel augusztus 11-én éjszaka a már elcsendesült gödi utcát, amikor egy nő próbált segítséget kérni, miután rátámadt a párja. Egy éppen hazaérkező férfi is hallotta a kétségbeesett kiáltást és a hang irányába kezdett szaladni, miközben ráordított a nőt bántalmazóra, aki jobbnak látta futva menekülni a helyszínről.
Az árokban sorsára hagyott és összeszurkált nőhöz segítője mentőt és rendőröket hívott. A 34 éves nőn a kórházban azonnali műtétet kellett végrehajtani, állapota életveszélyes és kritikus volt.
A helyszínre érkező dunakeszi járőrök a környéket és a támadó menekülési útvonalát végigjárva igyekeztek minél több információt összegyűjteni, bár már akkor sejthető volt a tettes személye. Kiderült, hogy az áldozat és a barátja hónapokkal azelőtt ismerkedett meg, kapcsolatuk azonban az utóbbi időben megromlott. A férfi rendszeresen fenyegette párját, nem akarta, és nem engedte, hogy viszonyuk véget érjen.
Az első számú gyanúsítottá tehát az a 27 éves férfi vált, akiért tűvé tették az egész várost, végül 1 óra 50 perc körül, közel 2 kilométerre a helyszíntől elfogták. A bűncselekmény eszközét, a véres pillangókést menekülési útvonalán, egy mogyorófa mögött találták meg a rendőrök. A dunakeszi illetőségű K. László megtagadta a vallomást a kihallgatása során.
Az orvosok küzdelme ellenére az életveszélyes állapotban kórházba vitt nő augusztus 12-ére virradóra belehalt a szúrt sérüléseibe, ezért a rendőrség emberölés miatt folytat eljárást az ügyben.