Belföld

Tanárai és osztálytársai vettek ruhákat egy kislánynak, akit vert és elhanyagolt az apja

Vádat emelt a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség azzal a helyi férfival szemben, aki teljesen elhanyagolta a kislányát a felesége halála után, és éveken keresztül súlyos traumát okozott neki.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi egyedül nevelte a kilencéves lányát a felesége öt évvel ezelőtti halála után. A férfi a tavaly tavaszig tartó időszakban súlyosan elhanyagolta a kiskorú nevelését és gondozását, és nem gondoskodott a gyermek megfelelő személyes higiéniájáról, ruházkodásáról, valamint az általuk lakott ingatlan tisztán tartásáról, és annak fűtéséről sem. Tette ezt annak ellenére, hogy rendszeresen kaptak adományként ruhákat, melyek azonban többnyire az ingatlanban maradtak csomagolatlanul. Az ügyészség azt írja, hogy a kislány még tisztálkodni sem tudott rendesen, ezért az iskolában is piszkosan és ápolatlanul jelent meg. Rendszeresen előfordult, hogy heteken át ugyanazt a ruhát és fehérneműt volt kénytelen viselni.

Ezt észlelve az iskolában tisztálkodási lehetőséget biztosítottak számára, letusolhatott, és hajat moshatott. Az iskolában a tanárok és az osztálytársak tisztálkodási eszközöket, ruhákat, fehérneműket gyűjtöttek a segítségre szoruló kislánynak, hogy próbálják pótolni az apja kötelezettségeit.

A férfi érzelmileg is teljesen elhanyagolta a gyermekét, egyáltalán nem segített neki feldolgozni édesanyja halálát. Ráadásul mindezt még meg is nehezítette azzal, hogy rendszeresen ok nélkül kiabált és veszekedett a kislánnyal, akit hetente többször is bántalmazott. Az ügyészség azt írja, hogy a férfi tenyérrel arcon ütötte, és több alkalommal nadrágszíjjal is elverte a gyermekét. A bántalmazások során előfordult, hogy nyolc napon belül gyógyuló és egyéb látható sérülései keletkeztek a kislánynak, az ütések okozta fájdalom mellett.

A vádirat szerint a férfi a kislánnyal szemben tanúsított fizikai és lelki magatartásával, a gyerek teljes elhanyagolásával és bántalmazásával a kiskorú gyermeke nevelésére, felügyeletére és gondozására vonatkozó kötelezettségét is súlyosan megszegte, és ezzel súlyosan veszélyeztette a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A járási ügyészség kiskorú veszélyeztetésével, valamint könnyű testi sértés vétségével, és becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik