Belföld koronavírus

Haladékot kaptak az iskolák, hogy összeírják, ki szeretne Pfizert

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Mégsem kell augusztus elején felmérniük az iskoláknak, hogy a 12-18 éves diákok közül kik akarják beoltatni magukat a Pfizer vakcinával – tudta meg az InfoRádió.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke megerősítette a Népszava információját: hétfőn levelet kaptak az iskolák arról, hogy értesítsék a szülőket, lesz oltási lehetőség augusztus utolsó két napján, és mérjék fel az igényeket. Az iskolák vállalhatták azt is, hogy oltópontok legyenek, akár az iskolaorvos is be tudja adni a Pfizer-oltást, de kérhetnek olyan orvoscsapatot, amely ezt meg tudja tenni helyben.

Kedd délután azonban újabb értesítést kaptak a tankerülettől, hogy tekintsék az adatigénylést tárgytalannak, nem kell visszaküldeni azt az adatlapot, amelyben a létszámadatokat meghatározták volna.

Bevallom, én ennek a hírnek örültem

– fogalmazott az elnök, aki szerint jelentős nehézséget jelent ilyenkor a diákok értesítése, hiszen sokan nincsenek is otthon vagy Magyarországon. A tanulók egyébként sem követik nyáron az iskola honlapját vagy a központi Kréta-rendszer, így az  adatgyűjtés pontossága megkérdőjelezhető lenne.

Szerinte a legcélszerűbb, ha a honlapon való alapos tájékoztatás és figyelemfelhívás mellett az augusztus 31-i és szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségeken a diákok személyesen jelezhették volna ezt az igényüket. Az sokkal pontosabb felmérést tenne lehetővé, és akkor a következő hét elején lehetne lebonoyolítani az oltást – mondta Horváth Péter. Jelezte ugyanakkor, jelenlegi tudomása szerint nem kapnak ennyi haladékot, hanem

augusztus 16. után kell felmérniük az igényeket, az oltás két napja pedig marad augusztus 30. és 31.

Horváth Péter szerint nagy igényre lehet számítani, a 16-18 évesek között az iskolájukban már a nyár elején a tanulók 70 százaléka beoltatta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik