Belföld koronavírus

Az iskolaigazgatóknak kell megszervezniük a 12-18 évesek oltását

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

A kormány döntése alapján idén augusztus 30-31. napján kaphatnak koronavírus elleni védőoltást a 12-18 éves diákok, ezt pedig az iskoláknak még a nyári szünet alatt lényegében maguknak kell megszervezniük – derült ki abból a Népszavához eljutott kormányhivatali levélből, amit nemrég kaptak kézhez az intézményvezetők. A levél szerint ez a korosztály kizárólag Pfizer oltóanyaggal oltható, az oltások megszervezése érdekében pedig bő egy hét alatt, augusztus 5-ig fel kell mérniük, hány fő igényelné az oltás felvételét.

A vakcinákat az iskolák épületében adják majd be, ugyanakkor az intézmények nagy száma miatt összevont oltóhelyeket is kialakíthatnak, erre a tankerületek tehetnek javaslatot. A kormányhivatalok arról is tájékoztatták az intézményvezetőket: megkeresték az iskolaorvosokat, hogy felmérjék, mennyien hajlandóak közreműködni az oltásokban, ugyanakkor az igazgatókat is arra kérik, egyeztessenek intézményük orvosával. A 12-18 évesek oltásához a szülői hozzájáruló nyilatkozatokat is be kell szerezniük. A lap szerint az oltási kampány több százezer tanulót érinthet még úgy is, hogy májustól már egyszer volt lehetőségük a 16-18 éves középiskolásoknak az oltás igénylésére.

Az intézményvezetőknek kiküldött levélről már a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás is értesült, ő a Népszavának azt mondta: sajnálatos, hogy az intézményvezetők, osztályfőnökök ismét a nyári szabadságuk alatt kaptak pluszmunkát, ráadásul az oltás megszervezésével kapcsolatos feladatokat szűkös határidővel kell teljesíteniük. Totyik Tamás nem érti, miért az iskolaigazgatókra hárítják a szervezés felelősségét, miért nem lehetett ezt a gyermekorvosi hálózaton keresztül megoldani. Úgy tudja, az intézményvezetőknek azt javasolták, a szülőket az iskolai KRÉTA-rendszeren keresztül értesítsék, ám a szakszervezeti vezető szerint kérdés, a nyár közepén ezt mennyi szülő figyeli. Totyik Tamás az augusztus végi két napot is kevésnek tartja több százezer gyermek beoltására.

Frissítünk!

A Emmi szemlénk megjelenése után közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Ebben azt írják, hogy „a 12-15 éves gyerekek jelenleg is kaphatnak oltást a kijelölt kórházi oltópontokon és a gyermekorvosoknál is, valamint a 16-18 év közöttiek részére is folyamatosan nyitva áll az oltás lehetősége, arra biztatjuk a szülőket, hogy éljenek az oltás lehetőségével minél előbb. A vírus új, agresszívan fertőző variánsai elleni egyetlen hatékony eszköz az oltás, ezért a kormány az idősebbek mellett a fiatalok részére is oltási akciót szervez. A 12 éven felüli diákok számára a kormány lehetővé teszi, hogy a tanévkezdéskor az iskolákban is felvehessék az oltást. Ez több ezer intézmény tanulóit jelenti, ennek megszervezése hatalmas és időigényes logisztikai feladat, számos szervezet együttműködésével, köztük a szakminisztériumok, a kormányhivatalok, az egészségügyi szolgáltatók mellett értelemszerűen a tankerületek és az iskolák közreműködésével valósul meg. A szakszervezet a baloldal politikai kampányához asszisztálva folyamatosan zavart kelt, így próbálja aláásni a gyerekek védelmét célzó oltási akciót. Arra kérjük a szakszervezetet, hogy ehelyett biztassa arra a pedagógusokat és a tanulókat is, hogy még a nyár folyamán vagy az oltási akció keretében minél többen oltassák be magukat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik