- Máris profitált abból a magyar gazdaság, hogy Belgiumban 2019-től nem lehet kóser módon állatot levágni a kábítás kötelezővé tételével.
- Az egyik nagy – főleg kóser csirkével, kisebb részben pulykával is foglalkozó – cég ugyanis ma már nálunk adózik, itt veszi az élőállatot, itt ad munkát több tucat embernek, lévén Magyarországon nincs tervben a vallási vágás bárminemű korlátozása.
- A belga tulajdonú Kóser Baromfi Kft. két éve működik Nagykőrösön, méghozzá sikeresen, ráadásul mindenféle állami támogatás és politikai hátszél nélkül, önerőből, saját jogán.
- Meglátogattuk őket, mert kíváncsiak voltunk, miként szervezték meg az átköltözést Magyarországra, és egyáltalán: hogyan működnek innen.
Nagy Krisztián sok-sok éve focizni ment ki Belgiumba, de számításai nem jöttek be, és hamar egy kóser üzemben találta magát, amint bontja szét a szárnyas húsokat. „Meg kellett élni valamiből, ha a foci nem jött össze. Az ottani magyarok ajánlották ezt az üzemet, nekem pedig bejött” – mondja Nagy, akivel egy nagykőrösi ipartelep szélén állunk, ahol ma már ő az ügyvezető.
A férfi húsz évet dolgozott kinn Belgium flamand részén a londerzeeli székhelyű üzemben, amelynek életét teljesen felborította a kábítást kötelezővé tévő törvénymódosítás. Ezt az aktust ugyanis sem a zsidó, sem az iszlám vallási vágás hagyományai nem engedik meg, magyarán ezeket a szakmákat ellehetetlenítette a változás, így be kellett zárni az ilyen módszerrel dolgozó vágóhidakat és feldolgozóüzemeket. Ha nincs ez a módosítás, Nagy ma is kinn élne Nyugat-Európában, aligha költözött volna haza.
Odakinn alulról kezdtem húsüzemi munkával. Darabolás, csomagolás, aztán szépen lépegettem felfelé. De amikor jött ez a törvény, nem volt mit tenni, be kellett zárnunk. Két lehetőség volt: lehúzzuk a rolót, vagy megpróbáljuk más országban, ahol még lehetséges a kóservágás. A tulajdonos úgy volt vele, hogy az üzleti partnerei és a gépei megvannak, keressünk hát egy jó helyszínt, és tegyünk egy próbát.
Mielőtt elmeséli, hogyan kötöttek ki épp Magyarországon, kíváncsi vagyok a férfi véleményére a törvény kapcsán, amely két éve Dánia, Svájc, Finnország, Litvánia, Svédország, Szlovénia, Norvégia és Izland után Belgiumban is lehetetlenné teszi a kóser, illetve az iszlám rituális vágást, az úgynevezett halalt. A döntést persze azok kritizálták legjobban, akiket érint: szerintük így nemcsak a szabad vallásgyakorlathoz fűződő joguk sérült, de a különböző cikkekben rendre előkerül a „dominó-effekt” kifejezés is, mely szerint ez csak az első, „üzenetjellegű” lépés, amit a politikai többség megtett a helyi zsidó közösséggel szemben.
Épp emiatt vannak, akik attól tartanak, hogy a következő ilyen célpont a körülmetélés lesz, de az is felmerült, hogy más országok is hasonló lépésre szánják el magukat, ezzel pedig szép lassan megakadályozzák a kóser hús előállítását egész Európában. Mások azt emlegetik fel, hogy a rituális vágás tiltása valójában politikai ügy, részben a nyugat-európai szélsőjobb fegyvere, hogy az állatok jogaira hivatkozva megnehezítse elsősorban az arab bevándorlók életét.
Nagy Krisztián azonban nem megy ilyen messze. Ő praktikusan áll a kérdéshez, úgy van vele, ha a politikai alkuk végülis életre hívtak egy ilyen rendelkezést, ahhoz alkalmazkodni kell, hiszen a termékeikre a kereslet továbbra is megvan, nekik pedig érdekük kiszolgálni azt, elvégre ebből élnek.
Túlzás az új törvény, de van benne némi igazság. A nagy testű állatoknál, a marhánál ez vitát bíró kérdés szerintem is. Ott nem olyan egyszerű az azonnali tudatvesztést elérni, hogy az állat ne érezzen fájdalmat. De a csirkéknél, amelyet amúgy is vágásra tenyésztenek, és ahol tényleg csak egy gyors vágás az egész, azt érzem, hogy ez túlzás
– mondja, majd hozzáteszi, hogy őt, akárcsak a katolikus tulajdonosokat, a flamand Van den Brande családot, nem vallásosként – hitében, érzelmeiben –, csupán a munkája, illetve az évtizedek óta jól működő cége kapcsán érinti az új törvény.
Kóser-csapatok jönnek rotálva
A cég tulajdonosai több évtized sikeres üzlettel a hátuk mögött dönthettek volna a teljes bezárás mellett, azonban úgy voltak vele, hátha sikerül kiszervezni valahova a vágást és a feldolgozást, ugyanis az üzletek leszervezését, a gazdasági ügyek irányítását továbbra is lehet Belgiumból intézni. Különben is ott volt a jó minőségű (komoly vagyont érő) gépparkjuk is, ezt sem akarták elkótyavetyélni. Nézelődtek Angliában, Németországban, Lengyelországban, de ha a helyszín meg is felelt volna, végül kiderült, hogy egy valami úgyis hiányozni fog: a perfekt nyelvtudás. „Elmenni egy országba, odatelepíteni, felépíteni egy ekkora üzemet, megszervezni a vágást, az élő csirke beszállítását, az engedélyeket, az nyelv nélkül nem megy, úgy rengeteg buktató van. Ezt kellett a végére belátnunk, ezért jöttünk Magyarországra, hisz ezzel itt miattam nem lehet gond.”
Itt aztán szinte egyből szét is vált a történet.
Mert amíg Belgiumban a vágóhíd és a feldolgozóüzem egy helyen volt, addig Magyarországon végül ez nem így lett. Nagykőrösön van a feldolgozó és a csomagolóüzem, Baranyában pedig – egy apró faluban, Szebényben – a vágóhíd, ezt egy ottani vállalkozó és csapata csinálja.
Övék a vágóhíd, övék is volt korábban, csak bezárták, de most együttműködési szerződéssel csak nekünk dolgoznak, napi ötezer csirkére van megállapodásunk, miközben minden a mi felügyeletünk alatt történik. Nem találtunk olyan vágóhidat, ahol lett volna helye egy üzemnek is, de felépíteni a nulláról egyet az üzem mellé, hatalmas beruházás és rizikó lett volna, anélkül, hogy tudnánk, működik-e majd ez a történet vagy sem. Ezért döntöttünk emellett, a két üzem között állandóan járnak a kamionok, ez persze pluszköltség, de akad a megoldásnak haszna is
– mondja Nagy. Előny például, hogy mivel „ki van szervezve” a vágás, így ez a teher lekerült az ügyvezető válláról. „Azt egyedül én már nem bírnám. Felügyelni egy vágóhíd működését, a beszállítókkal a megállapodást, a tréflivé lett rész értékesítése, ez már sok lenne egy embernek.”
Ennek ellenére a vágóhíd „kóser vetülete” természetesen Nagyék reszortja. Sakterek (azaz metszők) és ellenőrök kellenek ahhoz, hogy a vágás kóser módon történjen, és hogy a hús a végén megkaphassa a kósercímkét a csomagolására. A napi ötezer vágáshoz tényleg a legjobb sakterek kellenek, olyanok, akik egy óra alatt 800–1000 nyisszantást is tudnak kivitelezni, hogy egy óra munka után pihenjenek az előírás szerint egy órát – addig a váltótárs dolgozik. Az ötezer csirke így körülbelül 6 óra munkával, azaz két 3-3 órás műszakkal érhető el. Közben az ellenőrök bevizsgálják a levágott szárnyas tüdejét és lábát: ha előbbiben bármilyen behatolás vagy sérülés észlelhető, akkor az kikerül a feldolgozásból, mert nem felel meg a kóser előírásoknak – azaz tréfli lesz. De nézik a lábát is, ha ugyanis a vádli nem egészséges, akkor a csirke nem tud két lábra állni – és az sem kóser.
Ez a csapat, azaz a két metsző és az öt-hat ellenőr, természetesen nem él Szebényben, ők rotációs rendszerben érkeznek és távoznak hétről hétre, és mindig az a rabbinátus küldi őket, amelynek épp dolgozik a cég az aktuális héten. Maga a kereskedés ugyanis ezeken a nyugat-európai „vallási hivatalokon” át folyik, ezek egyrészt hitelesítik az üzem húsát saját szakembereik révén, másrészt szétosztják a hozzájuk tartozó közösség tagjai közt, magyarán értékesítik az árut. Az egyes csapatok – hol Antwerpenből, hol Párizsból vagy Brüsszelből – rendszerint vasárnap este érkeznek a pesti reptérre, ahol kisbuszba szállnak, elutaznak az M6-oson Szebénybe, hogy csütörtökön, legkésőbb pénteken visszarepüljenek.
Aki nélkül megáll az élet az üzemben
Ha tehát Szebényben a szárnyast levágták, megkopasztották, kibelezték, beáztatták, besózták, lemosták, utána raklapra teszik, és elindítják kamionon Nagykőrös felé. A feldolgozóüzembe valamikor az esti órákban érkezik az áru, ennél a pontnál lép be a történetbe Shlomó, aki segít a kamionok kipakolásánál.
Shlomó Ziszovits abszolút kulcsszereplő Nagykőrösön, nélküle nincs munka az üzemben. A hagyomány előírása szerint, ha zsidó ember nincs az épületben, ott nemcsak a munka tilos, de a hús sem lehet szabadon, csak letakarva, becsomagolva. Emellett Shlomónál vannak a kulcsok is, ő zár és nyit mindent itt, azokat a szekrényeket is, ahol azok a különböző rabbinátusok címkéi vannak Amszterdamból, Párizsból, Brüsszelből, és amelyek a csomagolás végén kerülnek a húsra. A férfi, aki egyébként magyar-izraeli állampolgár, hétköznap itt alszik egy szobában, csak pénteken utazik haza Klauzál téri otthonába, hogy hétfő hajnalra újra itt legyen, és kezdődhessen a munka. Amelynek természetesen igazodnia kell a zsidó ünnepekhez, akkor ugyanis tilos dolgozni. Mondja is Nagy, hogy náluk a péntek alapból fél nap, de az 52 hétből összesen 38-at dolgoznak. „Most még pár hétig van munka, aztán jön egy háromhetes nyári leállás, majd 4 hét munka, majd újra három hét leállás szeptemberben az ünnep miatt.”
De vissza a húsos részletekhez: tehát, ha Shlomóék a kamionról lepakoltak, éjjelre a hűtőbe kerülnek az egész csirkét tartalmazó ládák, ezeket kora reggel viszik be a darabolóba, innét már szétválasztva megy a szárnyas combja, melle, szárnya, mája, zúzája – ezeket csomagolják be és címkézik fel. Látunk olyat is, amit eddig soha: pulykaherét, erre egy Belgiumban élő orosz zsidó kolónia áhítozik laza rendszerességgel, meséli Nagy.
Ezért macerás műfaj a kóserbiznisz
Ahhoz képest, hogy a vállalkozás két éve indult, tisztességesen teljesít. A Kóser Baromfi Kft. 2019-ben 823 milliós árbevétellel 2,4 milliós, tavaly pedig 849 milliós bevétel mellett 45 milliós adózott nyereséget ért el. Szállítanak Olaszországba, Görögországba, Spanyolországba, Németországba, Hollandiába, Dániába, Angliába, Franciaországba, Belgiumba, de a nagy légitársaságoknak vagy a svájci kóserhoteleknek is ők adnak el húst. „Szinte mindenhol ott vagyunk Európában. Macerás műfaj ez, emiatt nem is olyan nagy a konkurencia. Ide nehéz betörni, a piac elég limitált, és csak a rabbinátusokon keresztül megközelíthető. Nekünk viszont többükkel 20–25 éves kapcsolatunk van, és nem cserélnek le minket, hiába környékezi meg őket néha más.”
A magyar piac nem érdekli különösebben őket, tudomásuk szerint itt csupán néhány száz család lehetne a rendszeres vevőjük, ez pedig nem komoly tétel. Persze a cég nyeresége így jelentősen kisebb, mint Belgiumban volt, de komolyabb növekedést csak nagyobb külföldi megrendeléssel lehetne elérni, igaz, ahhoz meg bővülni kellene. Egyelőre abba nem szeretnének invesztálni, ahogy magyar állami támogatásokban sem gondolkodnak, szeretnének távol maradni a politikától.
A különböző hivatalokkal jó és korrekt a viszonyunk. Nekünk a jól működő kapcsolatok, a stabil tulajdonosi háttér, a megszerzett presztízs, a szervezettség, a hozzáértés és a takarékos működésmód, valamint a stabilan magas minőség a szakmai alapunk. És persze a bizalom. Engem nagyon motivált az, hogy a belga tulajdonosok teljesen rám bíztak mindent, és én dönthettem az üzemről, a kialakításról, lényegében mindenről. És itt mindent én tanítottam meg az embereknek, de nemcsak itt, lenn a szebényi vágóhídnál még a zsigerelést is. Ha úgy állunk, hogy szükség van rá, bejövök, és beállok én is. Ettől nemcsak összekapják magukat az emberek, de jobban megbecsülik még a főnököt is.
