Belföld

Szijjártó a CNN-nek: A pedofiltörvényt nem csak a kormánypártok szavazták meg

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN-nek adott interjút a homofóbbá terelt pedofiltörvényről. Arra a kérdésre, hogy az utóbbi időben nőtt-e a pedofil bűncselekmények száma az országban, a tárcavezető konkrét szám vagy tendencia említése nélkül elmondta: a jogszabály egyik része a gyermekek pedofília elleni védelméről szól. Mielőtt a második részre kitérhetett volna, a riporter ismét nekiszegezte a kérdést, hogy nőtt-e a pedofil bűncselekmények száma az országban, hiszen általában egy-egy jelentős probléma vezet egy ilyen törvény megalkotásához. Szijjártó szerint nem tapasztaltak növekedést, sajnálatos módon mindig előfordultak ilyen bűncselekmények, európai összehasonlításban Magyarország nem produkál kiemelkedő számokat, „de egyetlen gyermek ellen elkövetett pedofil bűncselekmény is túl sok.”

Arra a felvetésre, hogy a jogszabály egyesek szerint hasonlóságot mutat egy Oroszországban hozott 2013-as törvénnyel, ami összekapcsolta a pedofíliát a meleg közösségekkel, Szijjártó Péter mindössze annyit reagált, hogy ő a magyar kormányt képviseli, az orosz törvényt pedig nem ismeri és nem is érdekli. Szerinte Magyarországon senkinek sem kell félnie a szexuális orientációja miatt. Senki sem szenvedhet el diszkriminációt ennek alapján.

A miniszter szerint álhír, hogy a törvény összekeveri a pedofíliát és a homoszexualitást. „Egyetlen olyan mondatot sem találna benne, ahol ezt a két jelenséget összekevernék”, a törvény egyik része rendkívül szigorú következményeket ír elő a pedofília vonatkozásában, a törvény másik része pedig a gyermekek szexuális orientációjukra vonatkozó védelméről szól, mondta Szijjártó Péter, aki szerint „ez két teljesen különálló és elszigetelt rész a törvényben, semmi sem keveredik össze.”

A riporter felvetette, hogy előzetesen konzultáltak-e pszichológusokkal vagy szakértőkkel arról, hogy vannak-e olyan kutatási eredmények, amik alapján azt lehet mondani, a 18 év alattiakra hatással van az, ha homoszexuális tartalmat vagy párokat lát. Szijjártó szerint a szülő jobban ismeri a gyerekét, mint bármilyen szervezet vagy intézmény. A miniszter azt is kihangsúlyozta, hogy a melegellenes pedofiltörvényt nem csak a kormánypártok szavazták meg, hanem a „vezető ellenzéki párt” is, utalva ezzel arra, hogy az ellenzéki összefogás pártjaiból csak a Jobbik nem bojkottálta a szavazást. „A helyzetet oly módon leírni tehát, mintha ez csupán a kormánypártok álláspontja lenne, egyszerűen nem igaz és tisztességtelen” – tette hozzá.

Szijjártó Péter Facebook-oldalán a teljes beszélgetést megnézheti, feliratozva:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik