Belföld

Törvénysértő módon hallgatták ki Fekete-Győr Andrást

Szél Bernadett / Facebook
Szél Bernadett / Facebook

Törvénysértő módon hallgatták ki Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét – közölte szerdán a párt. Emlékeztettek, hogy a politikus, valamint Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők, a Momentum képviselőjelöltjei májusban festették fel a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé a #FREENAVALNY feliratot, hogy szolidaritásukról biztosítsák az életveszélyben lévő orosz ellenzékit, és felhívják a figyelmet arra, hogy a magyar kormány meg sem szólalt az ügyben.

Ezt követően mindhárman levelet kaptak a Készenléti Rendőrségtől, amelyből kiderült, hogy a rendőrség rongálás miatt feljelentést tett ellenük. Fekete-Győrt most arról értesítette a Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészség, hogy az első meghallgatásán elmondott érvelése alapján helyt adtak a panaszának, megszüntették az eljárást, és kimondták, hogy

az eljárás alá vont személykénti meghallgatásra törvénysértő módon került sor.

A jelentés megállapította azt is, hogy a lemosható festékkel készítette felirat semmilyen kárt nem okozott a járdában és a „helyreállítási költség” jelen ügyben nem értelmezhető. A határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik