Belföld

Fidesz-alapító: Szájer esete nem egyedi a pártban

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Meleg, kettős életet élő politikusokról beszélt Kardos József, aki szerint Orbán Viktornak magánemberként nincs problémája a homoszexuálisokkal.

Az Áder János államfőnek levelet író, homoszexualitását már korábban vállaló egykori Fidesz-alapító először a Partizánnak, majd a Blikknek beszélt arról, hogy a homofób pedofiltörvényt miért tartja felháborítónak, álságosnak.

Kardos József szerint a Fidesz megalapítói között egyfajta véd- és dacszövetség alakult ki annak idején, a meleg párttagoknak a Fideszen belül nem volt takargatnivalójuk. Gulyás Mártonnak azt mondta, sokáig szívesen dolgozott Szájer József mellett, a Fidesz első kormányra kerülése után hagyta ott, de a mai napig nagyra tartja. Külön kiemelte, a volt európai parlamenti képviselő nem csapta be a családját.

A családja tudott erről. Ez nem arról szólt, hogy ő bárki háta mögött kettős életet élne. Ő a nagy nyilvánosság előtt élt kettős életet. Én nagyon becsülöm a feleségét és a lányát is, mert az utolsó pillanatig kitartottak mellette

– mondta Kardos, aki azt már a Blikknek árulta el, hogy szerinte

Szájer József házassága nem falházasság, hanem egy normális család, felvilágosult, értelmiségi emberekkel. Szeretik egymást.

Nagyon jól tudta Orbán Viktor és mindenki a Fideszben, hogy Szájer Józsefnek milyen irányultsága van. Így fogadták el, ez nem volt probléma. Szerinte magánemberként a mai napig nincs ezzel problémájuk.

A probléma az lett, hogy ez kiderült.

Kardos József szerint még vannak kettős életet élő, magas pozíciót betöltő fideszesek, akik most asszisztálnak a szexuális másságot a pedofíliával összemosó törvényhez. Éppen azért vállalta, hogy erről nyilvánosan beszél, mert felháborítja a képmutatás.

Szájer esete nem egyedi, sokan vannak a Fideszben, akik viszik a maguk keresztjét. 2-3 államtitkárról is tudom, hogy meleg és kettős életet él.

Az egykori pártalapító emlékeztetett rá, hogy a legújabb kutatások szerint az emberek 10 százaléka érintett valamilyen szinten a homoszexualitással.

A parlament 199 főből áll, statisztikailag legalább 20-an lehetnek bent melegek. Ezzel nincs is semmi baj. Baj a képmutatással van

– tette hozzá. Kardos József a Partizán műsorában arról is beszélt, nagyon nehéz volt neki elfogadnia saját homoszexualitását, fiatalon pszichológushoz járt, több öngyilkossági kísérlet után értette meg, el kell fogadnia magát olyannak, amilyen. Szerinte az elfogadott törvény tükrében különösen fontos, hányan mennek ezen keresztül.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kapcsolódó
pride (Array)
A melegek is hálásak lennének Orbánnak, ha lenne miért
A homoszexuálisok közössége úgy véli, a kormányfő tudatosan hagyja figyelmen kívül több százezer ember élményét elnyomásról, zaklatásról, rejtőzködésről.

    

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik