A címben feltett kérdésre egyszerűnek tűnik: legyen jó. De milyen a jó egészségügy a 21. század elején, a biotechnológiai forradalom és a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedése előtti pillanatokban? Olyan, ami a legjobban illeszkedik egy elöregedőben lévő, a közepes jövedelem csapdájából kitörni nem tudó európai ország adottságaihoz. Egy olyan ország adottságaihoz, amelynek a lakossága meglehetősen egészségtelenül él. Ennek nyomán honfitársaink átlagban három évvel kevesebb ideig is élnek, mint például a csehek. Ráadásul sok jól képzett orvos és szakdolgozó vándorolt ki az országból az elmúlt tizenöt évben. És ez a problémalista még közel sem teljes. Azt ugyanakkor világosan mutatja, hogy a 20. század közepén kialakított egészségügyi rendszerünk nem maradhat változatlanul. Mert minden megváltozott körülötte.
A mút héten az RTL Klub Híradójához kiszivárgott, s bemutatott kórházátalakítási tervek világosan jelzik, hogy a problémákkal a kormány is tisztában van. A kikerült információk alapján
Az aktív ágyszám csökkentésének terve persze már megjósolható volt a tanácsadónak szerződtetett Boston Consulting korábbi tevékenysége alapján. Ha valaki tud a sorok közt olvasni, pont erre juthatott a márciusban bevezetett új jogállási törvényből is.
Igaz, a munkaanyag nyilvánosságra kerülése után Orbán Viktor gyorsan lehűtötte a várakozásokat, és tudatta, nem lesz itt reform. A választások előtti pár hónapban nem is szoktak ekkora átalakításba belevágni. Még akkor sem, ha szakmai konszenzus van arról, hogy ez jó irány. Hiszen mindenütt a világon csökkentik a kórházi ágyak számát, mert a technológiai fejlődés miatt sok betegség már járóbeteg rendelőkben is jól kezelhető.
A nem életet veszélyeztető betegségekben a műtéteket egynapos ellátás keretében végzik, a beteg az este már otthon alszik. Ráadásul a páciensek egyre ritkábban olyan fiatalok, akik egy műtéttel meggyógyíthatók. Nagyobb részük évtizedeken keresztül visszatérő, krónikus nyavalyákban szenvedő idősebb ember. Csak az az egészségügy jó, amelyik igazodik mindehhez. A kiterjedt kórházi rendszert azért is kell karcsúsítani, mert az a legdrágább ellátás. Abból a pénzből, amit itt költenek el – rosszul, másik helyen sokkal több beteget kezelnek – jól.
De a Covid és az új jogállási törvény után már úgy sem. A napnál világosabban kiderült: nincs elég orvos és ápoló. Csak egy irányba lehet továbbmenni: a még meglévő speciális tudású szakembereket a megyei kórházakban kell koncentrálni. Ott, ahol a drága eszközök is koncentrálódnak.
Mindezek miatt ezt az anyagot szakmailag feltétlenül támogatni kell. Ami miatt viszont kritizálni lehet, az az, ami kimaradt belőle. Az ugyanis nincs benne, mégis, hogyan lesz ezeken a helyeken olyan egészségügyi ellátás, amiben az ott élő emberek megbízhatnak. Ez a cikk egy olyan egészségügyi rendszert mutat be, amelyben mindenkit ott kezelnek, ahol a legnagyobb eséllyel gyógyul.
Háziorvos
Kezdjük az alapokkal. Abban mindenki egyetért, hogy a csak kicsit betegeket gyógyítsa meg a háziorvos. Bakteriális fertőzésre például írjon fel antibiotikumot. Pedig ezek az orvosok ennél sokkal többre képesek. Ma azonban gyógyítás helyett beutalókat írnak és telefonálgatnak. Alig tehetnek mást. Teljesen egyértelmű, hogy a siker kulcsa a háziorvosok szakmai jogosultságainak (kompetenciáinak) kibővítése.
Tudjanak sok akut és krónikus beteget teljeskörűen ellátni. Éppen ezért kell több háziorvosnak együtt dolgoznia a praxisközösségekben. Az egyik a szívbetegekkel, a másik a cukrosokkal, a harmadik a COPD-sekkel, a krónikus tüdőbetegséggel küzdőkkel tud behatóbban foglalkozni. Akkor is, ha éppen influenzások vagy megy a hasuk. Rendelhessenek el szakorvosi diagnosztikát és terápiát is, indokolatlanul ne küldhessék fel a betegeket a szakellátásba, ezzel bővítve az ottani várólistákat. Ehhez a szaktudásuk eddig is megvolt. Most jogot és pénzt is kapniuk kell a valódi gyógyításhoz. És még valamit.
Ahhoz, hogy erre képesek legyenek, a rendszernek megfelelő számú és képzettségű szakemberre van szüksége. Egy háziorvos-asszisztens párostól mindez ugyanis nem várható el. Fontos, hogy szerződtethessenek bőrgyógyászt, gyógytornászt, optikust, szonográfust, gyógyszerészt. Olyanokat, akikre sok betegüknek szüksége van. A másik lényeges változás a nővérek jogosultságainak bővítése. Az tehát, hogy a háziorvosok mellett dolgozó gyakorlott ápolók mind a prevenciós, mind a krónikus betegellátásban önállóan rendelhessenek. Akár ők is specializálódhatnak egy-egy betegcsoportra. Például ők felügyelhetik az otthonápolást és idősgondozást végző ápolók és az életvégi ellátást nyújtó szakemberek munkáját.
Az így megerősített háziorovosok teljeskörűen nyomon tudnák követni a betegek gyógyulását. Ám nyilvánvalóan nem várható el egyetlen háziorvostól sem, hogy a gyógyítás mellett ekkora szervezőmunkát a nyakába vegyen. Ezt a praxismenedzsernek – adminisztrátorokat bevonva – kell végeznie . Ők tudják az IT-rendszerek használatával megszervezni a betegutakat és rendben tartani a betegek dokumentációját a diagnózisoktól a gyógyszerrendelésig. Szerencsére sok magyar orvos már ismeri ezt a rendszert. Így dolgoznak kollégáik is Nagy Britanniában. Nem kell feltalálni a melegvizet. Csak a hazai viszonyokra kell adaptálni.
Lehetne esetleg a magyar állami egészségügy jobb is, mint az angol? Igen, ha a finanszírozott prevenciót is beépítenénk a háziorvosok munkájába. Hiszen az ellátás meghatározó részében olyan krónikus betegségeket gyógyítanak, melyeket a civilizált életformánk okoz. Ezek felderítésére szűrőprogramokat kellene indítani az iskolaorvosok és a foglalkozásegészségügy bevonásával. Pszichológus, gyógytornász, diétetikusok és rehabilitációs szakember segítheti a betegeket az életmód átalakításban. Ha egy betegség később alakul ki, rengeteg időt nyerünk.
Városi kórház
Természetesen a még így megerősített háziorvosok sem tudnak mindenkit meggyógyítani. Mivel a betegek még így is elég sokan vannak, nem lehet őket gyakran és messzire utaztatni. Az ő ellátásukra az a városi kórház a legalkalmasabb, amelyekben – a Pintér-anyag szerint – a műtéti ellátás megszűnne. De nem szünhet meg a széleskörű egészségügyi ellátás! Mik maradjanak vagy jöjjenek újonnan létre ezekben az épületekben? Vegyük sorra.
Maradjon a járóbeteg-szakellátás. Ide a háziorvos az alapellátásban már nem kezelhető betegeket utalja be. Háromféle elv szerint. A sürgős beutalással érkező beteget 24 órán belül el kell látni. A rákgyanús beteg diagnosztikáját 2 héten belül, terápiáját 8 héten belül el kell kezdeni. Itt foglalkoznak azoknak a többszörösen krónikus betegeknek a kezelésével is, akiknek a gondozása több szakorvos speciális és összekapcsolt szaktudását igényli.
Ugyancsak a városi kórházak láthatják el az ügyeletet, hogy egy kéztörés vagy kiszáradással fenyegető gyomorrontás miatt senkinek se kelljen messze utaznia. Ezek lehetnek az országos mentőszolgálat helyi telephelyei is. Ebben a rendszerben egyébként is kulcskérdés a betegszállítás. A mentőkön kívül szükség van a falugondnoki hálózat kibővítésére is, hogy a legszegényebbek is eljussanak az orvoshoz, gyógyszertárba, ha szükségük van rá. Az egészségügyet akkor lehet jól megszervezni, ha a szociális ellátásba visszakerülnek azok a feladatok, amelyekkel ma jobb híján az egészségügyi személyzet találkozik. De nem tudják őket megoldani, mert nem csak nem értenek hozzá, de eszközeik sincsenek.
Ugyancsak a városi kórházakban kell elhelyezni a diagnosztikai centrumokat, amelyekben egy kisebb labor van, ultrahang, röntgen és legalább CT. Minderre azért is szükség van, mert itt lehet a nappali kórházi ellátás, amely a gyerekgyógyászatban, a belgyógyászatban vagy a reumatológiában teljesen kiválthatja a kórházat. Ugyanez a feladata az egynapos sebészeti centrumoknak is. Az egyébként elég jó állapotú középkorú beteg szem-, kézműtétjét, térdartroszkópiáját, sérvműtétjét miért is kell kórházban végezni? Más országokban délután boldogan hazamehetnek ezek a betegek. Pár nap múlva pedig mehetnek dolgozni is.
És van még egy nagyon fontos szerepe ezeknek a kis városi kórházaknak: az ápolás és az idősellátás. Ezek szervezését érdemes a szociális ellátásra bízni, mert annak a rendszernek a szereplői jobban értenek hozzá. Ezek nem orvos-, hanem ápolási igazgató által vezetett intézmények. De mivel a városi kórházak területén találhatók, egyúttal a kisebb egészségügyi problémák megoldására is alkalmasak: a krónikus osztályokból, az ápolási és idősotthonokból létrehozott részlegeken kaphatják meg a környékbeli gondozásra szorulók a koruknak vagy állapotuknak megfelelő szolgáltatásokat.
Megyei kórház, klinika
Ha a városi kórházak a legtöbb betegség ellátásra alkalmassá váltak, a távolabbi megyei kórházakba, a budapesti centrumkórházakba vagy az egyetemi klinikákra csak a valóban súlyos és speciális ellátást igénylők vagy a rákbetegek kerülnek. Itt koncentrálódhatnak a legképzettebb specialisták, a legkorszerűbb diagnosztikai eszközök és műtéti technika. Ez a koncentráció transzparensen segíti a várólisták felszámolását.
Az ellátási kört akkor tudjuk hézagmentesen összefércelni, ha a kórházi betegútmenedzser még a kórházi tartózkodás idején megszervezi a betegek hazaadását, otthoni ápolását. A zárójelentés alapján a gyógyuláshoz szükséges további kezelést a háziorvos veszi vissza, nem kell varratszedére visszamenni a távoli centrumba.
Természetesen a megyei kórházak sürgősségi osztályain kialakított modellt Budapestre is ki kell terjeszteni: azok lehetnek súlyponti kórházak, amelyek felvételi kötelezettséggel 365 napon át 24 órában megszervezik a sürgősségi ellátást.
A rehabilitációs intézetekben a nagyműtétek után helyre kell állítani a beteg öngondoskodási képességét. Ezekre az új készségekre tud építeni az utógondozást végző szakellátás. Ezt a munkát a szociális ellátásnak is támogatnia kell, hisz a rendkívül költséges rehabilitáció mit sem ér, ha utána a rokkant beteg magányosan és szegényen tengődik.
Magán- és közellátás
A privát ellátást igénybe vevő betegek száma egyre nő. Ez azt jelzi, hogy a magánegészségügyi piac hiánypótló, és működése egyúttal terhet vesz le az állami ellátásról. Mivel nincs két párhuzamos rendszerre elegendő egészségügyi szakember, ezért elkerülhetetlen a magán- és közellátás közti kapcsolat pontos szabályozása.
Egyre több embernek van igénye arra, hogy a közellátás pontosan definiált egészségügyi alapcsomagján felül kiegészítő biztosításokat köthessen, akár a társadalombiztosítás keretében is. Még jobb, ha ezt a vállalatok is megtehetik, és ezzel adókedvezményeket vehetnek igénybe. Minden eszközt fel kell használni annak érdekében, hogy az egészségügyre legalább annyit költhessünk, mint egy átlagos uniós ország.
Fontos lenne, hogy a kiegészítő biztosításokkal rendelkezők ne csak magánegészségügyi szolgáltatóknál, hanem akár a közfinanszírozott intézményekben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat. Ez hozzájárulna a megyei kórházak nagy értékű eszközparkjának jobb kihasználtságához. És teljesítményösztönzőként pótolhatja a hálapénzt, hisz többletbevételt jelent a kórházaknak, orvosoknak és ápolóknak. Ráadásul a közellátásban is igénybe vehető kiegészítő biztosítás nem tereli feltétlenül a magántulajdonú intézményekbe a betegeket.
Megfelő számú és képzettségű egészségügyi személyzet
A Pintér-anyagból is az derül ki, hogy a magyar egészségügy kezelhetetlenül nagy problémájává a szakemberhiány vált. Ezen az egészségügyi szolgálati jogviszony-törvény még tovább rontott, ezért vissza kell vonni. Azonnal szükség van 4000 jól képzett fiatal orvosra, és a háziorvosok elöregedése miatt hamarosan még több ezerre.
Az ápolónők hiánya már jelenleg óriási probléma. Pedig a modern medicina nem magánszám, hanem felkészült emberek csapatmunkája. A biztonságos betegellátás érdekében azonnal meg kell emelni az ápolónők bérét az osztrák bérszinvonal 60%-ára, és ezzel haladéktalanul visszacsábítani legalább 30 000 ápolót. Mivel óriási hiány van önállóan dönteni képes diplomás ápolókból, ezért bővíteni kellene a nagy munkatapasztalatú ápolók számára a munka melletti egyetemi továbbképzési lehetőségeket. Hasonlóan égető probléma a rutinfeladatok elvégzésére képes szakmunkások hiánya. Vissza kellene állítani az egészségügyi szakközépiskolai és technikumi képzést. Így az általános iskolát követően sok olyan fiatal be tudna kapcsolódni a gyakorlatorientált képzésbe, aki a gondoskodást életfeladatnak tekinti.
Óriási luxus az, hogy a jól képzett és jól megfizetett egészségügyi személyzetnek kevés ideje maradjon a gyógyításra a dokumentáció vezetése és a betegút szervezés miatt. Ezt csak akkor lehet felszámolni, ha ezekre a feladatokra adminisztratív munkaerőt alkalmaznak. Legalább 20 000 adminisztratív munkatárssal kellene bővíteni az egészségügyi munkavállalók körét.
Big data
Az új technológiák már a közljövőben teljesen átalakítják majd a helyben elérhető egészségügyi szolgáltatásokat. Ezek a távolsági vizitek és konzultációk a vidékies térségekben kiküszöbölik a szakemberhiányt. Kétirányú információs kapcsolat jön létre a kezelőorvossal, ami miatt rövidebb lesz a kórházi ellátás és kevesebb a sürgősségi vizit. A betegek otthoni kezelése, monitorozása nemcsak biztonságos, hanem költséghatékony is, ezért ezeket be kell építeni az ellátásba. Sőt a betegeket is érdemes ezek használatára ösztönözni.
Már csak előre lehet menni
A koronavírus-járvány teljesen szétzilálta a már azelőtt is a teljesítőképessége határán billegő magyar egészségügyet. Már nem lehet ugyanolyanra visszaépíteni. A szerző egyetért Pintér Sándorral: nem is szabad. A 21. században elérhető technológiák mindenképpen szétfeszítetik a 20. századi struktúrákat. Csak tovább tart az agónia. Tekintsük inkább a Covid hatását teremtő rombolásnak. Láthatóan a belügyminiszter és szakemberei tisztában vannak ezzel. Érdemes lenne bevonniuk az egészségügy összes innovatív szereplőjét egy új, működőképes és pénzügyileg is fenntartható modell kidolgozásába. Ha az uniós helyreállítási alapból 1000 milliárdot akarnak szerezni az egészségügyre, ezt az egyeztetést úgysem kerülhetik el.
A szerző egészségügyi menedzser, a Pálinkás József által alapított Új Világ Néppárt elnökségi tagja
