Belföld

Azt állítja az élettársát halálra szurkáló nagyari gyilkos, hogy a nő támadt rá, letartóztatták

Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a több emberen elkövetett emberölés kísérlettel gyanúsított B. Zoltánt, aki halálra szurkálta az élettársát és több családtagját is megsebesítette Nagyaron.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség csoportvezető ügyésze megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi fenntartotta a rendőrségi vallomását, amelyben jogos védelmi helyzetre hivatkozott.

Azt állította, hogy a sértett támadt rá és ő csak védekezett  – mondta az ügyész.

A 34 éves férfi korábban élettársi kapcsolatban élt a nővel, azonban kapcsolatuk megromlott. Miután az asszony új viszonyt kezdeményezett, a férfi féltékenységből rendszeresen zaklatta, verte korábbi élettársát.

Hétfőn hajnali egy körül a gyanúsított hazament a Szabolcs megyei házukba és a kulcsra zárt ajtón kopogott. Amikor az asszony ajtót nyitott, a férfi kézzel ütni kezdte. Az asszony a támadás elől a hátsó szobába menekült. Ekkor B. Zoltán követte és a nála lévő tapétavágó késsel több alkalommal is testszerte megvágta, megszúrta az asszonyt. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

Kapcsolódó
Négy gyermekük előtt szurkálta halálra párját a nagyari gyilkos, akin életmentő műtétet kellett végrehajtani
A nagypapa megpróbált a lányán segíteni, de B. Zoltán őt is megsebesítette, végül pedig a saját hasába döfte a kést. Kiderült, hogy mi állhat a családi tragédia mögött.

A tragédia idején a házban tartózkodott egy saját, és három nevelt gyermekük is. A 14 éves lányuk telefonon segítséget hívott, majd magához vett egy kést és a szobába indult, hogy édesanyja védelmére keljen. Amikor a gyanúsított meglátta a gyermeket, kikapta a kezéből a kést és ököllel arcon ütötte. A gyermek az ütéstől a földre esett, majd az ablakon keresztül kimenekült a házból.

Időközben a helyszínre érkezett az elhunyt asszony édesapja, aki a szobába érve a földön fekvő lánya mellett találta B. Zoltánt. A gyanúsított a kezében lévő késsel többször is hasba szúrta magát, majd miután az édesapa számon kérte őt, a támadó a késsel a férfi homloka felé vágott, aki ezután kimenekült a szobából.

A gyermek a bántalmazás során nyolc napon belül, míg a nagypapa nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, de figyelemmel az elkövetés módjára és az elkövetési eszközre, súlyosabb sérülésük is keletkezhetett volna. A gyanúsított életveszélyes sérüléseket szenvedett, ezért meg kellett műteni. Őt a nyíregyházi kórházban őrzik addig, amíg jobban nem lesz.

Kiderült, hogy a férfi már korábban is volt büntetve az élettársa és a kiskorú gyermekük bántalmazása miatt. A bíróság szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye miatt letartóztatta a férfit. A végzés nem végleges, mert a gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik