Előremutató, hogy míg 3–4 éve a nyolcadikosok 41 százaléka gimnáziumba jelentkezett, most a technikumokba jelentkeztek ennyien, és a gimnáziumokba kevesebben, a diákok 34 százaléka – erről beszélt nemrég az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné szerint ugyanakkor „még van hova fejlődni”, és Ausztriát hozta példának, mondván, ott a nyolcadikosok 21 százaléka választja a gimnáziumot, míg a többi diák a szakképzés mellett teszi le voksát.
A helyettes államtitkár által említett osztrák példa jókora csúsztatás
– szögezi le Juhász Ágnes, a Magyar Pedagógiai Társaság pályaorientációs szakosztályának titkára. Az osztrák iskolarendszer ugyanis abban különbözik a magyartól, hogy ott a negyedik évfolyam után választhatnak a gyerekek a nyolcéves gimnázium és a négyéves, úgynevezett „alsó középiskola” között, így értelemszerűen a nyolcadikosok közül csak az utóbbit választók kerülhetnek be „vigaszágon” a gimnáziumba.
Hasonló véleményen van Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szakképzésért felelős alelnöke is, aki lapunknak egyebek mellett arról beszélt: noha az ITM előszeretettel emlegeti, hány fiatal jelentkezett nyolcadik osztály után kilencedikbe, a reális összehasonlítás az lenne, hogy kilencedik osztályban hány diák kezdi meg a tanulmányait, hiszen ebbe beleszámítanának a hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumok tanulói is.
Mindenekelőtt érdemes feleleveníteni, milyen változásokon ment keresztül a szakképzés a 2010 óta immár sokadik alkalommal megkísérelt reform következtében.
- Az érettségit adó szakmai képzés a technikum, ez 13 évfolyam után érettségit és szakmai végzettséget ad a diákoknak. A változás, hogy négy évet követően nem lehet érettségi megszerzésével abbahagyni. A technikumok egy részében lehet okleveles technikusi végzettséget szerezni, ez a továbbtanulás esetén kreditpontokat jelent.
- A művészeti és pedagógiai területen képző szakgimnáziumokban nincs ösztöndíj, a záróvizsga nem ad középfokú szakmai végzettséget, illetve innen érettségivel is lehet távozni 12. osztályban.
- A hároméves szakképzés a szakképző iskolában történik, itt az első évben általános ágazati ismereteket tanítanak, utána kell szakmát választani, a szakmaszerzés után pedig esti tagozaton két év alatt lehet érettségit tenni.
- Új lehetőség az orientációs évfolyam, amelyre ágazatválasztás nélkül lehet jelentkezni, ez lehetőséget ad a szakmákkal való ismerkedésre, valamint az általános iskolai hiányosságok pótlására. A műhelyiskola pedig a lemorzsolódóknak ad lehetőséget részszakképesítés megszerzésére.
Valóban az a helyzet, hogy a gimnázium rovására nőtt a technikumba jelentkezők aránya, ennek feltehetően a népszerűsítési kampány és a számottevő ösztöndíj az oka
– fogalmazott Juhász Ágnes lapunknak. Nem mindegy ugyanis, hogyha valaki érettségit akar szerezni, akkor ahhoz társul-e jókora ösztöndíj is, ami a szakképző iskolák 9. évfolyamán körülbelül 16 ezer forint, a technikumok 9–10. osztályában nyolcezer forint, a többi évfolyamon pedig mindkét iskolatípusban tanulmányi eredménytől függően 8 és 56 ezer forint között mozog. Akik pedig szakképzési munkaszerződéssel duális képzésben tudnak részt venni, a 10., illetve 11. évfolyamtól akár a minimálbért is megkaphatják.
Az ösztöndíjrendszer alapvetően a hátrányos helyzetű régiókban váltott ki nagyobb lelkesedést, mondja Gosztonyi Gábor, hiszen ott ezek a nagyságrendű összegek is sokat számítanak, így megéri a szülőknek inkább iskolába járatni a gyerekeket, mint hagyni, hogy közmunkára adják a fejüket.
Juhász Ágnes szerint a középfokú oktatásban a legnagyobb tragédia az lenne, ha az érettségit adó képzésben lennének kevesebben, azt nem látja akkora gondnak, hogy a gimnáziumokból a technikumokba áramlik a tanulók egy része, ugyanakkor hangsúlyozta, azért ennek is megvannak a hátrányai.
Noha 14 éves korban még nem konkrét szakmát kell választani, hanem csak ágazatot – például, hogy egy diák informatikával vagy gépészettel foglalkozna –, de a szakértő úgy véli, a fő irányokról dönteni sem könnyű feladat ebben az életkorban, hiszen ekkorra még nem alakul ki pályaválasztási érettség. Így, ha valaki 14 évesen jól döntött, jó esélyekkel indul, ha viszont nem, és emiatt váltani szeretne, nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. Nem is beszélve azokról, akik érdeklődési körének nem felel meg egyik technikumi ágazat sem.
Az sem lenne jó, ha mindenki olyan gimnáziumokba járna, ahol semmiféle lehetőség nincs a kiteljesedésre azoknak, akik kiemelkedők a manuális készségekben vagy a műszaki területeken. Sok diáknak elege van már a mindig hátrányban létezésből, szeretnének valamit alkotni inkább
– jelzi Juhász Ágnes, aki szerint mindez nem jelenti azt, hogy az ő esetükben ne kellene fejleszteni a nem szakmai kompetenciákat is.
A szakértő úgy látja, egy olyan iskola lenne az ideális, ahol nem állítanák 14 éves korban választás elé a diákokat, és kipróbálhatnának mindenféle érdeklődési területet, miközben jelenleg az általános iskolában sincs lehetőség arra, hogy a nem hagyományos közismereti tárgyakban a gyerekek kiéljék magukat, megmutathassák a képességeiket.
A szakmai és nem szakmai képességek fejlesztésének viszont kéz a kézben kellene járniuk, hiszen az érettségit nem adó, hároméves képzések esetében már épp az a gond, hogy nagyon kevésre redukálódott az utóbbi ismeretanyag, így Juhász Ágnes szerint félő, hogy ezeket a fiatalokat nem fogják tudni „használni” a munkaerőpiacon,
A szakértő összességében úgy gondolja, pályaorientációs szempontból hiba lenne azt mondani, hogy mindenkinek jó a technikum, de az sem igaz, hogy mindenkinek gimnáziumba kéne járnia, ám ettől még nem tartja helyes célnak azt, hogy minél kevesebb gimnáziumban tanuló diák legyen, mert a világban zajló folyamatok más irányba mutatnak.
Folyamatos változások közepette nehéz azt mondani bármiről, hogy egyre jobbá válna
– jegyezte meg a PSZ alelnöke a szakképzést érintő reformkísérletek kapcsán. 2019 tavaszán a Szakképzés 4.0 névre hallgató stratégiát például azzal harangozták be, hogy „a szakgimnáziumi képzés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”, noha 2020-ban végeztek az első olyan diákok, akik már ebben a rendszerben kezdték meg tanulmányaikat.
Gosztonyi szerint a szaktárca a kapkodó átszervezéseket próbálja igazolni a cikk elején idézett és az ehhez hasonló megszólalásokkal, illetve igyekszik elfedni az intézkedések kaotikusságát, miközben újabb jelentős törvénymódosítási javaslat hever a parlamenti képviselők előtt a szakképzési törvénnyel kapcsolatban.
A modern szakképzésre szükség van, a felsőoktatást és a szakképzést szembe állítani butaság, akik ezt teszik, nem értik a jövő oktatásának lényegét
– vélekedik a téma kapcsán Salusinszky András, a Budapesti Zsidó Hitközség Külkereskedelmi Technikum igazgatója. Szerinte hidakat kellene építeni a szakképzés és a felsőoktatás között, hogy ez a két rendszer átjárható legyen.
Salusinszky úgy látja, egy jó technikum többet ér, mint egy közepes színvonalú gimnázium, mert több lehetőséget ad arra, hogy tanulni tanítsa meg a benne résztvevő tanulókat. A hagyományos, frontális oktatást elavultnak tartja, a szakképzés szerinte jóval több lehetőséget ad a tanárnak arra, hogy módszertanilag „megcsillantsa” a tudását.
E mellett elismeri, hogy a közismereti tárgyak száma jelenleg alacsony, a nyelvórák és az informatikaórák számát növelni kellene a szakképzésben, illetve megjegyzi, hogy a fizikai szakképzésben egyáltalán nem volna szükség a mindennapos testnevelésre, ezt a heti öt órát jóval hasznosabban is el lehetne tölteni.
Annak kapcsán, hogy 14 évesen már el kell dönteni a szakképzésben tanuló diáknak, mi akar lenni, az igazgató hangsúlyozza, az orientációs évfolyam épp azért jött létre, hogy a tanulók egyfajta „kóstolót” kapjanak a különböző ágazatokban tanulható szakmákról, hogy ezáltal képesek legyenek megalapozott döntést hozni.
Az iskolának valójában azt kellene megtanítania, hogy szokjuk meg a gondolatot: ha valaki például ácsnak tanul, nem biztos, hogy tíz évvel a végzést követően is ács lesz
– fogalmazott, megjegyezve, hogy a magyar oktatás nem tanítja meg a változáshoz való alkalmazkodást a diákoknak.
A változás persze bizonyos mértéken túl károssá válhat, igaz ez a szakképzési rendszerre is. Salusinszky szerint nem tesz jót, hogy folyamatosak a változtatások, amelyeket ráadásul sok esetben nem előz meg megfelelő szintű előkészítés, így a rendszerben dolgozók csak a fejük felett történő kapkodást érzékelik.
Az igazgató felhívja a figyelmet arra is, hogy a szakképzésben is óriási különbségek tapasztalhatók az oktatás minőségében az egyes intézmények között, míg a fővárosban és a nagyobb városokban akadnak „elitnek” titulálható iskolák, addig számos helyen inkább a rossz tanulók „gyűjtőiskoláiként” működnek.
Sok esetben a »változtass meg mindent, hogy a végén semmi ne változzon« elvét látom érvényesülni a szakképzés minden területén
– fogalmazott, jelezve, hogy hiába szervezik át folyamatosan a rendszert, a lényeg – elsősorban módszertani és didaktikai okok miatt – változatlan marad.
Szücs Gábor 2017 szeptembere és 2019 márciusa között tanított egy egyházi iskolában, amelynek volt OKJ-s képzése és szakgimnáziumi, azaz mai nevén technikumi osztálya is. Egy gyakorlati példával érzékelteti az aktuális fő problémát: „ha ma veszünk száz tanulót, akkor az 10 éltanuló, 20 kiemelkedő, 40 átlagos képességű, 20 lemaradó és 10 rendszerből kieső diákra osztható fel”.
Mivel az elmúlt két évtizedben fiatal, szakképzett és diplomás munkavállalók tömegesen indultak el keletről nyugatra (külföldre, illetve az ország középső területei felé), az előbb említett csoportok közül az utóbbi kettőbe tartozó gyerekek jóval nagyobb arányban vannak jelen a rendszerben, mint korábban.
A korábbi elsővonalas iskolákba ma átlagos teljesítménnyel is be lehet jutni, a másodvonalas gimnáziumok és a technikumok pedig vérre menő harcot folytatnak a kiemelkedő és átlagos képességű gyermekekért. Ebben a küzdelemben a technikumok felé látszik elbillenni a mérleg nyelve
– hangsúlyozza Szücs. Hozzáteszi, az ösztöndíjrendszer, a technikusi bizonyítvány mellé szerezhető érettségi és az érettségi vizsgák alacsonyabb színvonala ma egy szegény, de igyekvő diáknak sokkal vonzóbbá teszik a technikusi képzést, mint a gimnáziumi tanulmányokat.
Szerinte a kérdés csak az, hogy a szakképzés képes lesz-e megfelelni a megnövekedett igényeknek, hiszen ezek a diákok merőben más életszemlélettel érkeznek, mint azok, akik csak „szabadulnának” az iskolától.
Szücs Gábor úgy véli, arra lenne szükség, hogy a gimnázium egy olyan színvonalat és szintet képviseljen, ami magasabb a technikuménál, és amire nem készítenek fel a technikusi tanulmányok. Ehhez szerinte a tanároknak, a tantervnek és a munkakörülményeknek is 21. századivá kell válniuk, ennek pedig az az alapfeltétele, hogy jól megfizetett, szakmailag és emberileg is motivált, a versenyszférában is boldoguló tanárok töltsék meg a katedrákat.
Ameddig ez nem történik meg, a gimnáziumok nem lesznek képesek visszaszerezni azt a társadalmi réteget, ami most a technikumok felé mozog. A nagy kérdés az, miként lesz képes egy szakirányú létezésre kondicionált generáció helyt állni egy interdiszciplináris világban.
