Belföld

Csak Vadai Ágnesnek volt gyanús a kínai maszk

Máthé Zoltán / MTI
Máthé Zoltán / MTI
A külügy darabonként mintegy 500 forintért rendelt volna a maszkokból, amelyeken a NAV 75 forintért sem tudott túladni. Az üzletből nem lett semmi, nyomozás sem indul.

Vadai Ágnes írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be a legfőbb ügyésznek arról, történhetett-e szabálytalanság, ha a Külgazdasági- és Külügyminisztérium (KKM) tavaly jóval drágábban rendelt egy kínai cégtől védőmaszkokat, mint amennyire azokat idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) becsülte.

A Demokratikus Koalíció képviselője az Átlátszó cikkére hivatkozva azt írta, a külügy egy közvetítő cégen keresztül darabonként 509 forintért (FFP2-esként) rendelt a maszkokból, amelyeket a NAV 150 forintra becsült, a hatezer darabot ugyanis 900 ezer forintért akarta elárverezni, sima arcmaszkként.

Mivel a két szám között „a különbség bő háromszoros” Vadai Ágnes arra várt választ Polt Pétertől, történt-e szabálytalanság a maszkok beszerzésekor. A legfőbb ügyész kérdését feljelentésként értékelte, azt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította. A feljelentést a nyomozó hatóság bűncselekmény gyanújának hiánya miatt elutasította.

Az Átlátszó egyébként megjegyezte, a NAV által árverésre bocsátott maszkokra darabonként 75 forintos minimáláron sem érkezett ajánlat. A KKM korábban jelezte, hogy 150 millió maszkot vettek a védekezés frontvonalában dolgozóknak, de a nem megfelelő terméket kínáló céggel megállapodás nem született.

Kapcsolódó
KKM: Nem vettünk rossz minőségű maszkokat Kínából
Az egyik kínai cég FFP2-es maszkjára uniós riasztást adtak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik