Belföld

Székesfehérvár fideszes polgármestere is nekiment a lakásprivatizációs javaslatnak

A lakástörvény parlamentnek benyújtott módosítása jelenlegi formájában nem jó – kezdi Facebook-posztját Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere. Mint ismert, a fideszes Böröcz László által benyújtott javaslat arra adna lehetőséget, hogy nagyon olcsón vehessék meg az önkormányzati lakásokat a bérlőik, amivel különösen a várban járna jól néhány kormánybarát szereplő.

Cser-Palkovics szerint „a jogbiztonságunk alapja, hogy kizárólag a tulajdonosnak – a vonatkozó esetben az önkormányzatnak – van joga saját vagyona tekintetében döntéseket hozni. Ezt kizárólag közérdekből, értékarányos megváltás ellenében lehet korlátozni (pl. kisajátítás).”

Nem helyes tehát, hogy az országgyűlés a törvény erejénél fogva, a tulajdonosok felett dönt az önkormányzati vagyon kimondottan nem értékarányos elidegenítéséről

– írja a városvezető, aki szerint az önkormányzati lakáspolitika fontos része az adott település működtetésének, a lakások pedig a település vagyonának. Úgy látja: a benyújtott törvényjavaslat határozatlan időre bérbeadott lakásokra vonatkozó része megfontolandó, ezt a megoldást Székesfehérvár önkormányzata támogatni tudja.

A határozott időre kötött lakásbérleti szerződések tekintetében azonban a benyújtott – minden feltételt és korlátot nélkülöző, egyoldalú értékesítést tartalmazó – tervezet, jelenlegi formájában nem elfogadható. Komoly társadalmi problémákat eredményezne, megszüntetné az önkormányzati lakáspolitikát, ráadásul komoly vagyonvesztést okozna.

A következő napokban ezért szakpolitikai javaslatokat fogalmazunk meg a kezdeményező képviselő felé, írta a fideszes politikus hozzátéve: olyan megoldásokon kell dolgoznunk, melyek együttesen szolgálják a város és a bérlők hosszú távú érdekeit is.

Nem ő az első fideszes, aki nemtetszésének ad hangot a lakásprivatizációs javaslat ügyében. Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere Böröcz Lászlónak címzett nyílt levelében úgy fogalmazott:

Javaslatod, megítélésem szerint marhaság.

Kapcsolódó
Bayer, Rákay és Palkovics is óriási kedvezménnyel vehetné meg az önkormányzati lakását a Várban
Törvénymódosítást nyújtott be a Fidesz, amelynek értelmében megvehetnék a lakók a budai Vár műemléki épületeiben lévő önkormányzati lakásokat. Azok is részesülnének a kedvezményekből, akik nemrég szereztek ott lakást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik