Belföld

Több mint két tucat szervezet tiltakozik az önkormányzati lakások fideszes privatizációja ellen

Sóki Tamás /MTI
Sóki Tamás /MTI

A kormány terve, hogy kiárusítsa az önkormányzati bérlakásokat, szétszaggatja a szociális védőhálót – írja az a 25 szakmai civil szervezet, amely pénteken közös közleményben tiltakozik Böröcz László javaslata ellen, amely töredékáron értékesítené az önkormányzati tulajdonú bérlakásokat. Böröcz javaslata ellen már fideszes polgármester is tiltakozott, nem is akárhogyan:

Kapcsolódó
„Javaslatod, megítélésem szerint marhaság”, írta a fideszes polgármester nyílt levélben a fideszes javaslatra
A XVI. kerület polgármestere nyílt levélben ment neki Böröcz Lászlónak, amiért az benyújtott egy törvényjavaslatot, amivel nagyon olcsón lehetne megvenni az önkormányzati ingatlanokat.

A szakmai szervezetek szerint Böröcz javaslatának elfogadása esetén, az új törvény „visszafordíthatatlan károkat fog okozni az egyre mélyülő lakhatási válságban.”

Az önkormányzati bérlakások – részletezik – olyan embereknek biztosítanak otthont, akiknek piaci áron nincsen lehetőségük a lakhatásukat rendezni: hajléktalanság elől menekülő családoknak, alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, vagy éppen fiataloknak, akiket a családjuk nem tud támogatni a lakásszerzésben. A törvényjavaslat lehetővé teszi azt is, hogy a jelenleg teljesen önkormányzati tulajdonban lévő lakóépületek jövőben értékes ingatlanfejlesztők kezébe kerüljenek – ez esetben elveszik a közszféra és a helyiek befolyása a városfejlesztésre.

A megfizethető bérlakásokat nem megszüntetni, hanem bővíteni kell

– hangsúlyozzák a civilek. Mindezek miatt felszólítják a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg „a közvagyon privatizálását lehetővé tevő, a legszegényebb családokat kiszolgáltatott helyzetbe hozó” törvényt.

A közleményt az alábbi szervezetek írták alá:

  • Amnesty International Magyarország
  • Autonómia Alapítvány
  • A Város Mindenkié csoport
  • A Város Mindenkié Pécs csoport
  • Civil Kollégium Alapítvány
  • C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület
  • Emberség Erejével Alapítvány
  • Esély Labor Egyesület
  • Habitat for Humanity Magyarország
  • K-Monitor
  • Kontúr Közhasznú Egyesület
  • Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület
  • Menhely Alapítvány
  • Nyomtass te is!
  • Nyugodt Szív a Lakhatásért Közhasznú Alapítvány
  • Ökotárs Alapítvány
  • Önállóan lakni – közösségben élni csoport
  • Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
  • Polgár Alapítvány az Esélyekért
  • SZÁD- Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
  • Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME)
  • Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
  • Utcajogász Egyesület
  • Utcáról Lakásba! Egyesület
  • Városkutatás Kft.
Kapcsolódó
Kiárusítás a Várban: Rogán egykori birodalmában találtak ki hasonló kedvezményeket
15-20 százalékért vehetnek lakást hamarosan a Várnegyed szerencsés bérlői. A fővárosban ezen kívül csak egy kerületben van mód hasonló bombaüzletre a közösből: a Belvárosban, ahol a jogi alapokat még Rogán Antal polgármestersége idején tették le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik