Belföld

Az 50 alattiak tizede kapta csak meg eddig a második oltását

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Az 50 alattiak tizede kapta csak meg eddig a második oltását

Minden tekintetben lehagytuk Máltát, a fiatalok körében pedig gyakoribb az orosz vakcina a kínai oltásnál.

György István államtitkár az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján elmondta, megkezdik az oltást a Johnson & Johnson által fejlesztett egydózisú, Janssen névre keresztelt vakcinájával. A vakcinából 28 ezer dózis érkezett eddig az országba, ami ugyanennyi ember teljes védettségét jelenti majd. Lenti oltási statisztikánkban ez a védőoltás egyelőre nem szerepel, ugyanis a legfrissebb adatokat vasárnappal bezárólag közölte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

Múlt héten így alakult a vakcinák statisztikája:

  • AstraZenecából érkezett 343 200 darab, az 1,1 millió dózis 60 százalékát adták be eddig.
  • A kínai Sinopharmból az előző heti 600 ezer után újabb 400 ezer adag érkezett, az összesen 2,1 milliónak a kétharmadát oltották el eddig.
  • Pfizerből is jött 355 ezer dózis, ezzel együtt már 2,55 milliót szállított a cég Magyarországra – ezeknek a 96 százaléka már gazdára is talált. Emlékezetes: április utolsó napján éjféltől lehetett időpontot foglalni a Pfizerrel történő aznapi oltásra, viszont a rendszer lefagyott, így az oltópontoknál kígyózó sorok alakultak ki – ezekben többen foglalt időpont nélkül, a szerencsében bízva álltak, hogy védőoltáshoz jussanak. Helyszíni videós riportot is készítettünk, amit itt megnézhet.
  • Modernából 82 800 érkezett – ezzel együtt 367 ezer adag érkezett hazánkba, aminek 86,2 százalékát vasárnapig bezárólag be is adták.
  • Szputnyikból jelentős szállítmány érkezett: 480 ezer adag oltóanyag jött, ezzel együtt pedig már 1,8 millió jutott Magyarországnak. Háromnegyedét már be is adták.

Alábbi ábránkon minden szín egy-egy védőoltást jelöl, a hozzájuk tartozó két vonal pedig azt, hogy az adott héten hogyan alakult a leszállított és beadott adagok kumulált száma: minél jobban széttartanak a vonalpárok, annál kevesebb adagot sikerült beadni arányosan egy oltóanyagból. A Pfizernél például szorosan követik egymást a vonalak, így azt ahogy érkezik, úgy adják is be, a kínai Sinopharmnál viszont eléggé szétnyílik az olló, az kevésbé népszerű.

Made with Flourish

Viszlát, Málta!

Az európai uniós országokat tekintve az átoltottság éllovasaiként Máltával fej fej mellett haladtunk sokáig, és hiába oltottak be a felnőttek közül arányaiban az elmúlt hetekben mindig több embert, mint a szigetországban, a második dózis beadásával ők jobban álltak. Ez megváltozott: Magyarországon minden második felnőtt megkapta már az első vakcináját, közülük minden második már a (pár hét alatt kialakuló) teljes védettséget is élvezi.

A többi uniós ország jellemzően hasonló arányokat hoz, vannak azonban kiugró esetek: az alábbi ábránkon (ahol a vízszintes vonal a beadott első dózisok arányát, a függőleges pedig a második adagok arányát mutatja) külön jelöltük még Bulgáriát, illetve Lettországot, ahol tragikusan áll a vakcináció: előbbiben csak minden tizedik felnőtt jutott eddig oltáshoz, Lettországban pedig alig 14 százalékuk. Románia is inkább a lemaradók között van, Izlandon viszont tízből négyen már túl vannak az első oltásukon, így részben védettek. A körök az adott országba szállított vakcinamennyiséget jelölik: a legnagyobb Németországhoz tartozik – 30 millió adagot kaptak eddig, igaz, közel nyolc és félszer annyian élnek ott, mint hazánkban.

Made with Flourish

Magyarországon vasárnapig 6,16 millió adag vakcinát adtak be, ebből kicsivel több mint kétmillió volt a második dózis. Az oltottságot tekintve (az oltási terv miatt) eltérő, hogy az egyes korosztályok miként állnak az átoltottsággal. A 80 év felettiek 70 százaléka kapott már legalább egy dózist (ezzel tizenhatodikak vagyunk az uniós rangsorban), a hetvenesek esetében tízből nyolcan jutottak már vakcinához (ez a tizenegyedik helyhez elég), a 60-69 évesek bő kétharmada kapta meg valamelyik védőoltás első adagját (ezzel negyedikek vagyunk). Az ötvenesek esetében nálunk van arányaiban a második legtöbb beoltott, az ennél fiatalabb korosztályokban pedig minden más országot megelőzünk.

A második oltással viszont még nem állnak jól az ötven év alattiak:

  • a 18-24 éveseknél csak kicsivel több mint öt százalék jutott teljes védettséghez – őket (az egészségügyi dolgozókat leszámítva) nemrég kezdték csak el oltani.
  • A 25-49 évesek közül pedig több mint 200 ezren kaptak AstraZenecát, aminek a második adagját március elejétől tizenkét héttel később adják be az elsőhöz képest, igaz, múlt pénteken Müller Cecília bejelentette, hogy aki kéri, az immár négy hét után megkaphatja a második adagot.

Made with Flourish

Egyre több fiatal jut oltáshoz, és most már az is látszik, legtöbbjük eddig Pfizert kapott – a márka 2,5 millió vakcinájából a legtöbb a 25-49 évesekhez került (közel 700 ezer dózis). Hiába adtak be nagyságrendileg ugyanannyi dózist a kínai és orosz vakcinákból is, az oroszból több mint kétszer ennyit választott/kapott ez a korosztály.

Az 1,4 millió Sinopharm vakcinából bő egymillió jutott a 60 év felettieknek – az Egészségügyi Világszervezet ehhez kapcsolódóan a hét elején azt közölte, nincs elég bizonyíték, hogy a vakcina az idősek körében is biztonságos és hatékony. Merkely Béla szerda reggel a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta, jelenleg nem kell harmadik oltás a vakcinákból.

Made with Flourish

Frissebb adatok állnak rendelkezésre a napi oltásokról. Az elmúlt egy hétben eléggé hullámzó volt a beadott vakcinák száma: míg pénteken 110 ezer ember kapta meg valamelyik vakcina első dózisát, addig vasárnap alig kilencezren, de kedden is csak 24 ezren. Pedig – ahogy első grafikánkon is látszik – rendelkezésre álló védőoltás van bőven és még jön is: csak májusban 1,3 millió Pfizerre számíthatunk.

Magyarországon a nyitás egyes lépéseit a beoltottak számához kötik – arról egyelőre (Orbán Viktor pénteki rádióinterjúja alapján) nincs döntés, hogy 4,5 millió vagy 5 millió beoltottnál nyitnak tovább. A legfrissebb, szerdai adatok alapján 4,12 millió ember kapott már valamelyik vakcinából, ha (az elmúlt egy hét átlaga alapján) napi ötvenezer új beoltottal számolunk, a 4,5 milliót egy hét múlva, az ötmilliót pedig két és fél hét múlva érhetjük el – onnantól pedig lakodalmakat is lehet tartani.

Made with Flourish
Olvasói sztorik