2021. május 5., szerda
Friss hírek:
- Történelemből vizsgáznak ma az érettségizők
- Népszava: Voltak tanárok, aki megkapták az oltási behívójukat, csak éppen időpont nem volt rajtuk. A hét elején kapták meg újabb SMS-behívóikat azok a pedagógusok, akiket az áprilisi kampányban oltottak be először a Pfizer vakcinájával és a következő napokban lesz esedékes a második dózis.
- Már minden hatodik baba magánklinikán születik Budapesten. Nagy tempóban kezd felfutni a magán-egészségügyi szektor, ennek lenyomata az egészség- és önsegélyező pénztári költésekben és a magánklinikák adataiban is megmutatkozik.
- A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1388 forint volt idén az első negyedévben, 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1326 forintnál – derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből.
- Saját kommunikációs platformot indított kedden Donald Trump korábbi amerikai elnök, hogy közvetlenül tudjon kommunikálni követőivel.
- Ausztriának sürgősen egyénileg kell oltási igazolványt bevezetnie, mert ennek európai változatára még sokáig várni kell, és az kezdetben valószínűleg amúgy is szövevényes szabályozásokat tartalmaz majd – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár.
- Érik a francia-brit halháború. A franciákat nem engedik brit vizeken halászni, de a francia partok közelébe jönnek a brit halászhajók. Nyilván a Brexit okozza a bajt.
- 9 milliárdból bővít a Dunántúl egyik legnagyobb üzeme. Elektromos és önvezető autókhoz való fontos alkatrészeket fog gyártani a zalaegerszegi Flex-gyár, ami 120 embernek ad majd munkát.
Ezekre figyelj, ha elindulsz otthonról:
Budapest
Közúti információk:
- A Hidegkúti úton a Galóca utcánál a forgalom jelzőlámpás irányítással egy sávon, váltakozva haladhat karbantartás miatt. Egyirányúsítják a Galóca utcát a Hidegkúti úttól a Szegfű utcáig.
- Lomtalanítás miatt kell időszakos korlátozásra készülni a VIII., József körút–Baross utca–Fiumei út–Teleki László tér–Szerdahelyi utca–Nagy Fuvaros utca–Déri Miksa utca által határolt területen.
- Baleset történt a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton befelé az A portánál, a Ferihegy vasútállomás közelében.
BKK:
- A 200E autóbusz megnövekedett menetidővel közlekedik a teljes vonalon.
Mai időjárás:
- Többfelé várható eső, zápor.
- 18 és 25 fok között alakul a hőmérséklet.
- Részletes időjárás-előrejelzés
Névnapok:
- Györgyi
Deviza középárfolyam:
- EUR 360,45
- USD 300,27
- CHF 328,06
- GBP 416,47
+1:
„Sokkal könnyebb így, hogy nincsen szóbeli”. Érettségizőket kérdeztünk az elmaradó szóbeliről, és hogy milyen volt online felkészülni a vizsgára.